Payr Sándor: Cordatus Konrád könyvecskéje Magyarország és Ausztria romlásáról. Budapest 1929. (A Luther-Könyvtár és Múzeum füzetei 10.)

ád jó tanácsokat a török ellen harcoló vitézeknek (i. m. 233—254. 1.) s Pázmány ezért kigúnyolja. Magyar vonatkozások ebben a részben nincsenek Cordatusnál. A másik kérdés pedig: „Wie man das feld widder den Turcken sol behalten?" (8—11. 1.). Ebben mondja: „Tudjátok meg, hogy nemcsak a török küzd ellenetek minden álnok magyarokkal (János király török szövetségére gondol), hanem minden ördög is, akik mind a német nemzetre haragusznak a szent evangéliom miatt, melyet sok helyen prédikálnak tisztán és igazán. Viselkedjetek tehát úgy, mint fentebb mondtam és ne botránkozzatok meg, hogy prédikátor létemre hadfiakat merészelek oktatni." Ebben a részben kiált fel: „Ti pedig, akiket most Bécsben ostromolnak, mily szívesen vennétek, hogy az egész világ segítségtekre menjen." Mintha azt gondolná: de Mohácsnál ti sem segítettétek a magyarokat. A római császár, mint a keresztyénség feje (nem a pápa) iránt és János szász választófejedelem iránt engedelmességre int. És a gyakori buzgó imádkozást sürgetvén, kéri, ne feleljék azt: „Ez a szörnyűséges ember minket, hadfiakat az imádkozásával barátokká akar tenni (zu Muenchen machen)." E résznek zárószavaiban ismét kimondja, hogy a pápisták vezették félre a népet s az ő hazáját (Ausztriát) is felsőségével együtt azok döntötték hazug, hamis tanításukkal ebbe a nyomorúságba. * Végül még egy hosszabb imádságot is ír a török ellen induló katonák számára. (Das gépet. 12—15. 1.). Ezt is a magyarok és osztrákok ellen való panasszal, de mégis békülékeny hangon kezdi: „Mindenható és irgalmas Isten, jóllehet bizonyosan tudjuk, hogy akikért most a te atyai irgalmadat kérjük, éppen ők voltak fejedelmeikkel azok, akik gúnyolták, üldözték és közülök igen sokan emberi félelemből vagy földi haszonért, szavakkal, cselekedetekkel vagy nagy hallgatásukból a te egyetlen Fiad, Jézus Krisztus hitének prédikálását megtagadták s köztük a legmagasabb rangúak is annyira megfeledkeztek magukról, hogy minket (Cordatust és társait), akik szent nevedben nekik az Evangéliomot prédikáltuk és vallottuk, nemcsak kiátkoztak és száműztek, hanem minden szerencsétlenségünkön még kedvüket és örömüket is lelték; sőt valóban azt hitték, hogy ha minket megölnek, néked, örök Istennek tetsző szolgálatot cselekesznek." íme, Istennel beszélve, imádságában is elmondja Magyarországban és Ausztriában átélt szenvedéseit és híven jellemzi a magyar és osztrák ellenreformáció kez-