Payr Sándor: Gárdonyi apja és a Ziegler család Sopronban és Nemeskéren. Újabb adatok Nemeskér történetéhez és Gárdonyi életéhez. Sopron 1934.

Gárdonyi, a kezdő hírlapíró Győrött

tanítók, Gárdonyi jó barátai, kik a konventház udvarán vagy Isó Vince lelkész lakásán (ki a lapokat járatta) a kezdő újságíró cikkeit olvastuk, őszintén sajnáltuk: mily kár volt e fiatal kollegának a tanítóságot elhagyni. Cikkei, élcei felette laposak, vizenyősek voltak. Nem a szellemessége, hanem az üressége és ízléstelensége indított sajnálkozó mosolygásra. Ha valaki nekünk akkor azt jósolja, hogy Gárdonyi pedig valaha tagja lesz az Akadémiának, a főváros szobrot állít neki és irodalmi társaságot neveznek róla, azt kegyetlen gúnynak vettük volna. Míg Győrött káplánkodtam, valami „Divatgróf" vagy ilyenféle színművét is előadatta Somogyi Károly direktor. De a bukás teljes volt. Még Szávay főszerkesztő jóbarát is csak ennyit írt a lapjába: „Tegnap Gárdonyi darabját adták elő a színházban. Nem szólunk róla." S másnap egy ünnepi közebéden találkozván Szávayval, bizony éles, csípős, lesújtó ítéletet mondott róla. Nekem ugyanakkor valami kis bókot mondott, mert a Garabonciás számára fiatal fejjel álnéven én is elkövettem két paródiát: Szunnyadit a rezes orrú kárpitost és a Káplán búcsúját (midőn a düledező káplánszobából mint már megválasztott lelkészt, kilakoltatott a hatóság). Mindkettő megjelent. Gárdonyi a győri Saruközben Szávayt is rábeszélte, hogy drámát írjanak. A győri emléktábla leleplezésekor erről így emlékezett Szávay: „0 a Divatgróf című megnevezhetlen válfajú drámát, én a Bosporus című bohózatot írtam. Az előadáson a neveletlen közönség megfordította az irodalmi jellegeket, a drámát kikacagta, a bohózatott tragédiává tette". Rábel László, akkori fiatal győri jogász és hírlapíró, (most ny. árvaszéki elnök Sopronban), Gárdonyi és Szávay jóbarátja, a Divatgróf bukásáról többet is tud. Gárdonyit a barátai színművének előadása után egy díszes Íróasztali készlettel akarták megtisztelni. Rábel gyűjtötte erre a pénzt. Ügy volt, hogy színház után majd a Vigadó termében gyűlnek össze, ott adják át és közös vacsorán ott üdvözlik. Meglepő volt már, hogy a színházban az újdonságra igen csekély számmal jött el a közönség. A színműben jóformán semmi cselekmény sem volt s Gárdonyi ezt a hiányt a rossz viccek áradatával akarta pótolni. Az egész darab oly üres, szellemtelen és ízléstelen volt, hogy a szerző legjobb barátai sem mertek tapsolni. Az igazság ereje nem engedte. Vártak, de a többi felvonás sem volt különb. A teljes bukást látva, nem várták be a darab végét, hanem menekülni kezdtek. így tett Gárdonyi is, ki a színfalak mögött egyetlen jó fekete kabátjában várta a kihívásokat. Távozás közben a folyosón találkozott Rábel Lászlóval s keserűen csak annyit mondott: „No bizony egyszer legalább kitapsolhattatok volna". Az ünneplés <\ Vigadóban teljesen elmaradt. Ma sem tudni hová lett a szerzőnek szánt íróasztali készlet. Szószerint igaz tehát, amit Szávay az emléktábla leleplezésekor mondott: „Úgy megbuktunk, hogy a szerzői aranytollféle díszajándékot nem merték kézbesíteni s a közvacsora elől el kellett szöknünk, mint