Payr Sándor: A Dunántúli Evangélikus Egyházkerület története. I. kötet. Sopron 1924.

MÁSODIK RÉSZ. Az egyházkerület általános története. - IV. Az evangélikus istentisztelet.

ez ideig az igazi és meg nem változtatott Aug. Confessiónak articulusi a mi feleinktől (az én emlékezetemre) magyar nyelvre fordíttatván és kinyomtattatván nem voltának." Sorra veszi ezután az első rész 21 artikulusát s részletesen, forrásokra utalva mutatja ki az eltéréseket. Kiváló theológiaí képzettségről, dialektikai ügyességről tanúskodó eredeti munka. A két prot. felekezet között a jó viszonyt már az is megbontotta, hogy egyes helyeken, hol ágostai és helvét hitvallásuak vegyesen laktak, versengések támadtak, vájjon melyik felekezetbeli legyen a papjok. Igy már Zvonarics Mihály szemükre vetette, hogy irigykednek a szentgyörgyi eklézsiába behelyezett evang. lelkész miatt. Es Kanizsai Pálfi is 1629 végén panaszos levelet irt Nádasdy Pálnak, hogy Rábaszentmihályon, ahol mindig ref. lelkész volt, evangélikust vittek be a vármegye támogatásával. Ily versengések és perek voltak Pápán, Győrött, Martyáncon és más közös gyülekezetekben is. (Adattár VII. 169. Pr. Sz. 1903. 440.) Lethenyei 1635-ben kiadta magyar nyelven Hutter Lénárd Compendiumát is (Nádasdy Pál özvegyének, Révay Juditnak költségén), mely szintén elég élesen jelöli meg a református egyházzal szemben az ellentéteket és eltéréseket. Farkas Imre csepregi nyomdász pedig 1643. kiadta a 18 év előtt elhalt Zvonarics Mihály püspök urvacsorai kátéját. Ezekről alább lesz szó, A reformátusok újabb művekkel ezekre már nem feleltek. Ügy látszik, Batthyány Ádám és Nádasdy Ferenc grófok áttérése, mely miatt a vitatkozó felek, Kanizsai Pálfi János, Kiss Bertalan és Lethenyei István egyformán állásukat veszítették s a későbbi, I. Lipót korabeli keményebb üldöztetések elvették kedvüket az eddig ís oly károsnak bizonyult testvérharctól. IV. Az evangélikus istentisztelet. a) Átmeneti állapot. Az istentisztelet kialakulása Heltai, Huszár Gál, Bornemisza és Beythe agendája szerint. Evang. eleink a miseáldozatot elhagyván, az igehirdetést, a tanítást, mint a lelki épülés leghatalmasabb eszközét helyezték az istentisztelet központjába. A papi rendnek áldozó és közbenjáró szerepét elvetvén, jellemzően nevezték lelkészeiket is (miként kánonaink mondják) tanítóknak, lelki tanítóknak. De az ige mellett az oltári szentség is, mint úrvacsora és a testvéri közösség szent lakomája ünnepélyes jellegét az evang. kultuszban ís meg-