Payr Sándor: A Dunántúli Evangélikus Egyházkerület története. I. kötet. Sopron 1924.

MÁSODIK RÉSZ. Az egyházkerület általános története. - VIII. Evangélikus egyházunk a magyar nemzeti szellem szolgálatában.

is hősi harcot vivtak, megismerték a börtönök falait. A katholikus Deák Ferenc a protestánsok feliratáról ekkor monda: „Tiz év óta semmit nagyobb örömmel nem olvastam." Széchenyi István Döblingből 1859. okt. 23 irta Bartakovich Béla egri érseknek: „Protestáns hazánkfiai férfiasan adták jelét, hogy még ,megvannak\ Az ifjúság nem számol veszélyekkel, szólni akar ... Kérdem, a nagyméltóságú Clérusnak, Istentől nyert s rendelt lelkipásztorinknak még csak annyi bátorságuk sem leend, míkép üldözött nyájuk mellett lelkesen felszólaljanak?" A legnagyobb dicséretet a protestantizmusról ebben az időben maga az osztrák Bach miniszter mondotta: „Hogy a protestantizmust az örökös tartományokban a kihalás állapotára juttassuk, ezt nyugodtan rábízhatjuk a püspökökre ; de másként van ez Magyarországban : ott az állami hatalom is kell, hogy erősen segítsen nekik, mert ott az (a protestantizmus) a legszélsőbb politikai ellenzék. Ha ott a gyökereit elvágtuk, akkor Magyarország is egy német-szláv provincia, melyben a szláv elem ellensúlyozza majd a német polgárság szabadelvű rögeit és a magyarizmus még csak mint sporadikus jelenség fog feltűnni." (Csecsetka, Ehjogtan I. 201.) íme, ilyen szerepet szántak nekünk Ausztriában. Es a katholikus nagygyűlésen Hanauer váci püspök még mindig azt veszi a protestánsok bűnének, hogy ezek inkább Erdély, Bocskay és Bethlen felé és nem Ausztria, a dicső Szelepcsényi és Kollonics prímások felé orientálódtak. Volt idő, midőn r. kath. magyar testvéreink is megértették a protestánsok hazafias nemzeti törekvéseit és őszinte hivei voltak a vallásbékének. Az 1791. évi országgyűlés idején, midőn a reakciós Kollonics László érsek külön értekezletre hivta Kalocsára a katholikusokat, nem mentek el s külön füzetben feleltek meg neki: „Statust formálni a státusban nem illik, előbb vagyunk magyarok, csak azután katholikusok." A római kath. Szirmay Antal mondta „Harminckét okok" cimű füzetében: „Soha a jó királynak rosszabb védelme nem lehet a római láncokkal megterheltetett kezeknél." (Ballagi, Polit. irod. 733. Concha Gy. 97.) S mikor az országgyűlésen a protestánsok vallásszabadságát tárgyalták, a r. kath. Batthyány Alajos gróf mondta ki, hogy ezt a javaslatot elvetni „a hazaárulás terhes gyanúja nélkül" nem lehet. (Irinyi J. 140.) Es vele szavaztak akkor Zichy Károly, Széchenyi Ferenc, Forgáck Miklós grófok is. A magyar politikai reneszánsz idején is a r. kath. Beöthy Ödön bihari követ kelt erős elszántsággal a protestánsok védelmére : „Addig fogok trom-