Payr Sándor: A Dunántúli Evangélikus Egyházkerület története. I. kötet. Sopron 1924.

MÁSODIK RÉSZ. Az egyházkerület általános története. - VIII. Evangélikus egyházunk a magyar nemzeti szellem szolgálatában.

felsőbb megíntésre nemes vallástétellel méltó választ adott: kész lesz életét és jószágát is feltenni, hogy sem mint magyar nemes, házába menekült vendégét, az evang. püspököt elküldje „mivel az ö religiója ezt hozza magával". Kemenesmihályfán a Bercsényi Miklós által összehívott evang. lelkészek és tanítók élükön Aáchs Mihály volt tábori lelkésszel és énekköltővel, 1706. jan. 27. esküdtek hűséget Rákóczinak. Telekesi Török István, Egyed, Sobor és Szentandrás földesura, mint kuruc huszárezredes és Rákóczi kormánytanácsosa küzdötte végig a háborút. Családja a Dunán átkelve menekült Rozsnyóra, 17 éves egyetlen fia itt halt meg az idegenben. Áldott lelkű feleségét, nemes Komáromi Kata asszonyt Kisfaludy Györgynével és más nemes hölgyekkel együtt Heister tábornok, az embertelen osztrák megkorbácsoltatta. Később a nagy időkben is a bécsi születésű Wimmer Ágoston, Felsőlövő nagy papja az elsők között tárgyalt Kossuthtal, kiáltványát ő fordította németre, nemzetőrséget szervezett (miként Turcsányi Gyula a súri pap), sőt maga is kardot kötött s erős magyar érzése miatt ette a száműzetés keserű kenyerét. Kolbenheyer Mór soproni pap, Petőfi barátja és Arany Toldijának németre fordítója hű magyarságáért fogságot szenvedett. A veszprémi szűcsmester fia, Haubner Máté püspökünk hazafias pásztorlevele miatt hat évi várfogságra Ítélve Kufstein börtönében szenvedett s megosztá vele sorsát páratlan hűségű leánya, Haubner Matild. Igy a szabadságharcok szenvedéseiből és hősi tetteiből dunántúli egyházunk is kivette a maga részét. Es ezek az előzmények méltók egyetemes evang. egyházunknak ahhoz a dicsőségéhez, hogy 1848-ban a nagy és dicső szabadságharcnak három vezéralakja : Kossuth, a politikus, Petőfi, a költő és Görgey, a fővezér, mind a három evangélikus volt. Az a szellem, mely egyházunknak ily nagy fiakat és leányokat szült már a reformáció korában is megvolt és az evangéliumi hitigazságokból, szent könyvünkből, a Bibliából táplálkozott; nagyjainknak és jeleseinknek nemzedéke ennek hatása alatt nevelődött. E vastag kötetet átlapozva, azt hiszem, meggyőződhetik az elfogulatlan olvasó, hogy dunántúli egyházunk is a reformáció kora óta evangeliomi hűséggel igyekezett Istennek országát építeni s ezáltal édes magyar hazánk művelődéstörténetében is magának méltó helyet biztosítani. Volt idő, mikor a másvallásuak is elismerték a protestánsok érdemeit. A gyászos emlékű Bach-korszakban a nemzeti szabadság egyedül a protestáns autonómia bástyái mögött tudta még magát fenntartani. Eleink akkor