Payr Sándor: A Dunántúli Evangélikus Egyházkerület története. I. kötet. Sopron 1924.

MÁSODIK RÉSZ. Az egyházkerület általános története. - VIII. Evangélikus egyházunk a magyar nemzeti szellem szolgálatában.

tettem". Több mint 600 jobbágy is menekült akkor ide a törökök elől. Horvát ajkú, de később megmagyarosodott evangélikusok voltak még Peresztegen, Hidegségen, Szécsényben, Nagyczenken, melynek neve mellett Tothchynk nevet is találunk. Voltak horvátok Kethelyen, Fülesen, talán Lékán is. Még az illyriai Flacius Mátyásnak is, a fláciánusok fejének Vlacich volt a családi neve. Melanchthon, az ellenkező párt vezére hálátlan szlávnak nevezte, mivel Wittenbergben ő támogatta s később ellene fordult. (Adattár VI. 16. Eht. Eml. 37. Hszó 1922. 185). De nemcsak a Délvidékről menekült horvátok, hanem a Felvidékről ide jött tótok is (a megmagyarosodott jó vend népről most nem is szólok) nagy számmal olvadtak be evang. egyházunk révén a magyar nemzet testébe. Lelkészeink és tanítóink névsorát átfutva feltűnő sok felvidéki nevet találunk közöttük. Ezek mint szegény tót diákok Árvából, Trencsén, Turóc, Liptó, Zólyom és Nyitra megyékből jöttek a soproni, csepregi, kőszegi, sárvári és győri iskolákba; szorgalmas tanulásukkal megnyerték tanítóik és a patrónusok bizalmát, nemcsak itthon élvezték az iskolai segélyeket, hanem a külföldre is kimehettek s csakhamar mint tanítók és lelkészek nyertek alkalmazást iskoláinkban, mert e közben a magyar nyelvet is teljesen elsajátították és sokan a régi tót helyett magyar nevet is vettek fel. Tették pedig ezt minden kényszerítés nélkül, a magyar műveltség iránt való hódolatból, magyar jóltevőik iránt való hálából; így szívvel-lélekkel beolvadtak a magyar nemzetbe s válságos időkben is fényes példáját adták magyar hazafiságuknak. Pánszláv kérdés akkor (az orosz ügynökök megjelenése előtt) még a Felvidéken sem volt. II. Rákóczy Ferenc zászlóit még hazafias beszéd kíséretében Krmann Dániel a miavai tót püspök áldotta meg s a súri Turcsányi Gyula lelkész 1848-ban külön guerillacsapatot szervezett és vezetett az osztrák zsoldosok ellen. Viszont a magyar sem bántotta a XVIII. században Dunántúlra települt tótoknak anyanyelvét Oroszlán, Szák, Veleg, Csernye, Súr, Oskü sat. községekben. Még a magyar nyelvért annyira lángoló Kis János püspökünk is maga intézkedett szigorúan, hogy Velegen és Lajoskomáromban a tótajkúak anyanyelvükön hallgathassák Isten igéjét és Kollár János pesti pánszláv lelkésznek az izgatásra semmi okot ne szolgáltasson. A török dúlás után 1715 körül keletkezett tolna-baranyai új esperesség hamarosan úgy megerősödött, hogy a Zombáról, Szentlőrinc filiájából elűzött magyarok 1744. a tót Békéscsaba mellett a tekintélyes Orosháza magyar gyülekezetét