Payr Sándor: A Dunántúli Evangélikus Egyházkerület története. I. kötet. Sopron 1924.

MÁSODIK RÉSZ. Az egyházkerület általános története. - V. A vallásos erkölcsi élet.

Heltai dialógusát, akinek agendáját és bibliafordítását is használták, bizonyára jól ismerték a dunántúliak ís s annak erős igazságai az élénk ügyes formában nem maradhattak itt sem hatás nélkül. De különben dunántúli írók ís erősen ostorozták a részegséget, mely szenvedélynek sokszor, sajnos, egyházi személyek is áldozatul estek. Már Tinódi Sebestyén, a Török Bálint és Nádasdy Tamás udvarában élő lantos is, a reformáció híve, 1547. éneket írt „Az sokféle részegösről". Ugyan maga sem vetette meg a boritalt, de mégis szükségét érzi, hogy mértékletességet prédikáljon : Gondoljátok részegösek ti vétketiket, Melyekben megbántottátok ti Istenteket, Ily erkölcsnek, részögségnek vessetek véget. Sztáray Mihály az „Igaz papság tükörében" szemükre veti a hamis hítü papoknak, hogy „hájas breviárjumokat az szatyorban az palack mellett hordják". Tamás pap ugyanitt azzal vádolja őket: „Ti kediglen turótul, tikmontúl, szalonnátúl és mindenféle hústól az embereket megtiltottátok és az részegségen, torkosságon ti véletek egyetembe szabadon hagytátok". Kulcsár György alsólendvai lelkész is posztillájában keményen fakad ki a részegeskedők ellen: „Az emberek inkább sietnek a borházhoz, hogy nem mint a szentegyházhoz, inkább kérdőzködnek arról, mely háznál kezdőttenek kiadni jobb bort, hogysem mint arról, hol hirdettetnék igazabban az Istennek igéje, inkább veteködnek a pohárral és duska itallal, hogy nem mint az Isten igéjének igazán való értelmével és ez az oka, hogy mivel az Istent mi is megvetjük, ő is elhagy bennünket és nem látogat az ő áldomásival." A sok prédikációjáról Dunántúl is jól ismert Bornemisza Péter püspök szinte haláltáncszerű leírásokkal akar a részegségtől és tobzódástól visszatartani: a vigadó, tobzódó népek holtuk után „mind büdösek lesznek, az fejek koponája kopasz csont lesz . . . az mit most fitogtatnak, az majd semmi lesz, az mely fogokkal rágódtak az vendégségbe, az rútul kificsorodik, az szemök kiapad, az torkok, hasok elrothad . , . azért mikor köztök vagyok is, mindenkor prédikálok, hogy megjózanodjanak". Es láttuk, mily erővel küzd e bűnök ellen Magyari István, valamint posztillájának két kötetében Zvonarics Mihály is. Egy fecske ugyan nem csinál tavaszt, de mégis mint ritka kivételt meg kell említeni, hogy a nagy lutheránus Wittnyédy István, akit sok merész dolgáért talán édes bortól részegnek mondtak volna a gúnyolódok, bornemissza volt, Thököly Istvánt és Keczer Ambrust megfeddette a mérték-