Payr Sándor: A Dunántúli Evangélikus Egyházkerület története. I. kötet. Sopron 1924.

MÁSODIK RÉSZ. Az egyházkerület általános története. - V. A vallásos erkölcsi élet.

iratában is (An den christl. Adel). A bor és a drága fűszerek mértéktelen élvezetét ostorozza itt is. Az ünnepek számát is azért akarja korlátozni, mert ily napokon az emberek részegséggel, játékkal, semmittevéssel indítják haragra az Úristent. De kikel itt a fényűzés, a költséges ruházkodás ellen is, ami már sok nemest és gazdagot szegénységbe döntött. Nem kellene annyi nemzeti vagyont elpazarolni selyemért, bársonyért, külföldi árukért; a selyem- és bársonykalmárok alattomos rablók.. Végre nem siralmas dolog-e, — kérdi Luther — hogy mi keresztyének megtűrjük körünkben a nyilvános bordélyházakat, holott mi mindnyájan tiszta életre kereszteltettünk meg" ? (Masznyik, Luther művei 156. 158. 1.) Régi bűne volt a magyarságnak is különösen a részegség, az ételben, italban való tobzódás. Már Aeneas Sylvius is V. László királyfi számára irt neveléstanában ettől óvja különösen a magyarokat. Es a magyar reformátorok is mint nagy nemzeti veszedelem, különösen a részegség ellen küzdenek szavuk és tekintélyük minden erejével, Különösen értékes és jellemző irodalmi jelenség e téren a Dunántúl is jól ismert Heltai Gáspár bibliafordítónak és meseírónak műve: „Az részegségnek és tobzódásnak veszedelmes voltáról való Dialógus" (Kolozsvár 1552. 8. r. 96. levél). A részegségnek undokságát, halálosan veszedelmes voltát akarja ezzel megértetni és a magyarokat józan életre vezérelni. Az evangelmi hit követőinek is szüksége van erre. „Mert valahol az Úristen egy templomot épít (mondja Luther nyomán) ott az ördög is mindjárást egy kápolnát rak melléje". (Ezt a közmondást Zvonarics István cenki lelkész is idézi Kassára irt levelében). Lám a szent karácsony után jön mindjárt az ördög nagy ünnepe, a „regélő hét" s azután a farsang, mikor legtöbbet isznak és tobzódnak az emberek. A regélő hét dec. 26-tól január l-ig terjedt. Erre estek a regélő magyar népszokások, a regősénekek, melyek Erdélyben a XVI. században is megvoltak. Heltai a célját igen ügyesen igyekszik elérni. A dialógus két személye a józan életű és jómódú Antal és az iszákos, elzüllött Demeter, aki oly rongyos, hogy tizenkét macska is alig foghatna egy egeret a dolmányában, az arca pedig cinterem színű és ráncos, hogy diskántot írhatnának rája. Ezek beszélgetnek hét napon át vasárnaptól kezdve a részegség iszonyú hatásáról, mely elsorvasztja, megöli a testet, kiöli a szemérmetességet és jó erkölcsöt, eltékozolja a vagyont, eltompítja a lelket sat.

1 1 Lásd Czobel E. kiváló tanulmányát: Heltai G. dialógusa. Bpest 1911.