Payr Sándor: A Dunántúli Evangélikus Egyházkerület története. I. kötet. Sopron 1924.

MÁSODIK RÉSZ. Az egyházkerület általános története. - III, A tanfejlődés és a hitviták.

aki szívvel, lélekkel vagyon az igaz tudományhoz, akitől Magyari is sok jót vett s akinek szárnyai alatt vagyon most is szállása". Az ajánló levélben is a fentebbiekkel okolja meg művének megírását és kiadását. Már ebben ís bizonyítja, hogy 1. nem az evangélikusok hite uj, mert ezek megmaradtak a szentírás, az apostolok, a régi zsinatok és szent atyák tanítása mellett; hanem a pápistáké, melyet a pápák toldoztak-foltoztak össze időről-időre sokféle uj emberi találmányból. Es ennélfogva 2. a török háborúkban szenvedett sok nyomorúságnak sem az evangélikusok az okai, mert a török pusztította a magyart már a reformáció előtt is ; hanem a pápisták, akiknek vallása bálványozás. Lényegileg erkölcstani oktató mű ez, melynek alapgondolata, hogy Isten bűnei miatt bünteti a nemzetet s azért nincs is számára a szabadulásnak más útja, mint a megtérés. Erre int más népeknek, különösen a zsidóknak példája s erre inti Magyari is a magyarokat. De a r. katholikusok vádjait cáfolva erősen támad is a munka, midőn nem a reformációt, hanem a pápistaságot, mint bálványozást sorolja a nemzet bűnei közé s ebben látja az ország romlásának egyik főokát. Az I. részben mondja ezt Magyari s 12 dologgal bizonyítja, hogy a pápisták csakugyan bálványozok. Ezek a képek imádása, a processzíók, búcsújárások, a bérmálás, a papi rend, az utolsó kenet, mint szentségek, a kenyér-Krisztus kalitkába zárása, a viaszból csinált Agnus Dei nyakba akasztása, „az úrnapi bálvány ostyának utczáról-utczára való farsangoltatása" sat. Sorra veszi itt azután a transsubstantiatio, a jócselekedetek, a szabad akarat, a pápaság sat. vitakérdéseit s mindazt, amit hitvallási irataink és a polemikus művek tárgyalnak. De mindezt röviden, élénken és szellemesen teszi, kimutatván a szentírással való ellenkezésüket. Kitér a papok és főpapok erkölcsi életére ís. Kapzsiaknak, pénzhez ragaszkodóknak, a barátokat henyélőknek nevezi. A históriák szerint királyt, fejedelmet is öltek; elvilágiasodtak, földi urakká lettek. „Mézzel kened szájokat, ha nagyságosoknak nevezed őket, úgy kedvelik ezt a nevet." Esznek, isznak, tobzódnak, hintóban, székben, lektikában hordoztatják magokat. Boldog Isten, hogy ne forduljon el a község, ha az egyházi rend is elfordult. Majd pedig a pápáról szól. „Az ki az szolgáknak szolgája volna, az uraknak ura akar lenni, nagy dolgokat szól, mintha Isten volna etc. Az törvényeket elváltoztatja, az ő magájét megerősíti, fertéztet, ragadoz, foszt, csalárkodik, öl; amaz elveszett ember ő, kit Antikrisztusnak szoktanak híni, kinek homlokán ily