Payr Sándor: A Dunántúli Evangélikus Egyházkerület története. I. kötet. Sopron 1924.

MÁSODIK RÉSZ. Az egyházkerület általános története. - III, A tanfejlődés és a hitviták.

káromló név vagyon írva: Isten vagyok, nem vétkezhetem." Közli a Johanna nőpápáról szóló frivol verset is, melyet Janus Pannonius pécsi püspöknek tulajdonít. (Magyari i. m, új kiad. 47. 88. 93.) Egyik legnagyobb bűne végül a klérusnak, hogy háborgatja az igaz tanítókat. Emiatt is romlik országunk. A pápa seregének nem kellene oly igen élesíteni kardját az evangeliom hirdetői ellen. „Igen háborgatják ugyan az keresztyéneket, mind az tanítókat s mind az hallgatókat, tömlőcözik, bírságolják, számkivetik és kergetik őket." Elleneik azt akarják, hogy csak egy nyákok volna, hogy egy csapásra leszakaszthatnák míndnyájok nyakát „Oh vérben telhetetlen emberek, ha oly igen szomjúhozzátok a vérontást, miért nem fordítjátok fegyverteket a pogányok ellen?" Ezt ha a török cselekedné, nem volna csuda, de az a hitéért nem üldöz senkit . . . Hát arra szorul-e a pápisták vallása, hogy testi fegyverekkel kell azt terjeszteni? Bírság alatt hajtják az embereket a misére „noha annyit ért az község hozzá, mint az tyik az regéhez". Ne üldözzük, ne bírságoljuk az evangélikusokat. Meglakoltak érte, akik ezt tették a múltban. A mostaniak sem maradnak büntetés nélkül, akik mindenféle tévelygést elszenvednek tartományukban, csak az evangeliomi tudományt nem. „Az Mátyus földön lőtt rablás és Gerétzhez az töröknek közelb szállása jó bizonyság róla." Itt a Ferdinánd főherceg által 1600. kiadott rendeletre céloz Magyari, melynek következtében a protestánsoknak Grácból és egész Stájerországból menekülni kellett. Jó részük a Batthyányak urodalmaiban kapott helyet. Es a XVI. század végén, Mátyus földén is valami nagyobb üldöztetés érhette a protestánsokat. Magyari élénk leírása szerint ekkor az ellenreformáció már nagy erővel kegyetlenkedett és volt oka Bocskaynak, hogy fegyvert fogjon. (Magyari i. m. 100—104.) Magyari művének II—IV. részeiben is akadnak ugyan polemikus részletek, de sokkal kisebb mértékben. Itt inkább komoly, erkölcsi intéseket intéz a magyarokhoz, melyeket alább fogunk tárgyalni. Ily erős támadást a római egyház, amint várni lehetett, nem hagyott szó nélkül. Egy most feltűnő nagy tehetség, Pázmány Péter jezsuita misszionárius, a sellyei rendház tagja, aki gráci ^működését megszakítva két évet (1601—1603) itthon töltött, vállalkozott reá, hogy Magyarinak megfeleljen. Hogy munkáját nyugodtan végezhesse, Forgách Ferenc nyítrai püspök hívta meg őt radosnyai kastélyába. (Mindenesetre kényelmesebb írószoba, mint a hajléktalan, számkivetett, családos prédikátoroké.) Itt Radosnyán írta Magyari „Felelet Magyari István sárvári predi-