Evangélikus Nevelő 1947-1948
1947. november - Szaktárgyaink az Evangélium fényében - Margócsi József: A tanító és növendék személyes kapcsolata
123 tető magatartást. Gondolom, mindenki emlékezetében rosszemlékű szó. Élesen el kell választanunk éppen az előbb megtárgyaltak alapján a kétféle kiválasztás okait és megjelenési formáit, amely mint minden utánzat az eredetihez megtévesztően hasonlít. A fent említettek egy egészen mélyről jövő vágyakozásból, magasabb értékek érdekében létesült szövetkezésnek az ideájából születtek. Ez utóbbi kiválasztás is jöhet mélyről, pl. az ember kielégíthetetlen érvényesülési vágyából. A növendék többé nem nagy lehetőségek gyermeke, hanem nevelője összeköttetési frontjának szegényes bástyája. Veszedelmes azért, mert úgy tűnik, mintha szimpátiából fakadt volna. Pedig annak csak a külső jeleiben mutatkozik. Kölcsönösen kihasználják egymást, amennyit előlegez az egyik, annyit ad a másik. Ezzel máris elbíráltuk. Ezekután arra a kérdésre, hogy van-e egymásnak teremtett tanító és tanítvány, igennel felelhetünk, magyarázatul egymás alkat szerinti megfelelését és rész szerinti egyezését hozva fel. Mivel így tanító és tanítvány érdeklődési köre, egyéni értékítélete szerint kivívta a maga helyét, körét és társaságát az iskolában, senki aki vágyik arra, nem maradhat ki a „kiválasztottak“ közül. Ezáltal a „kedvenc“ tanítójához való viszonyát nem szublimáljuk, még át sem festjük, hanem teljesen új lehetőségek kihasználásával kiküszöbölhetjük. Az egészséges osztályszellem sem fog megkárosodni, ott, ahol minden növendék megtalálja azt a nevelőt, aki az ő tudattalanjából jövő társkeresését a pedagógiailag és pszichológiailag iskolázott ember tapintatával viszonozza és kormányozza. Tanító és növendéke viszonya a következőképpen rétegződik előttünk: a) Tanító és kedvence. Osztályközösségben minden körülmények között káros. Annyira „magánügy“, liogv az iskola kapuin nem vihető be. Magántanuló és tanítója helyzete más elbírálás alá esik. b) Kölcsönös, ösztönös irányítottságtól korlátozott viszony, egy osztály több növendékével, egy bizonyos csoporttal. Ha ez a harmadik fokra, a szeretet pedagógiájába való jutást biztosítja, akkor -— de csakis akkor — összes problémái és nehézségei ellenére van létjogosultsága. Tehát ez utóbb említett kétféle szeretettel képzeljük az elindulást és a megérkezést, a kezdet és a cél viszonyában. Azonban ha a tanító ide nem jut el, akkor az előző fejlődési szakasznak a szerepe értelmetlen marad, sőt egészen helytelen vágányra, a rajongásra visz. Ez már személyiségkultusz. Mint minden közbeeső szakasz, az Egészhez, a Teljességhez való vezetésében kapja meg igazi jelentését és tartalmát. (Tulajdonképen a szeretet pedagógiájának megtárgyalása következne most, de ez már feladatunkon kívül esik.) Látásom szerint ez utóbbi két kapcsolódásformának mggvan a létjogosultsága az iskola falai között. Orbán Magda.
