Evangélikus Nevelő 1947-1948
1947. november - Szaktárgyaink az Evangélium fényében - Margócsi József: A tanító és növendék személyes kapcsolata
IFJÚSÁGI IRODALMUNK A nyár sziveién Tartalmának ismertetésével — benyomásunk szerint — kár a helyet foglalni, hiszen e so:rok olvasói biztosan ismerik Lalus emlékiratait nyári Vakációjáról, még gyermekkarukból. A harcokat az erdőn, a fürdést a folyóban, a varázsló bácsival és a kis csodapókkal folytatott beszélgetést a dübörgő cséplőgép, a hattyúsziget, a tűzijáték és a repülés izgalmas históriáit. Hogy .miért szerettük mi régebben és most is egyformán ezt a könyvet, annak sok oka van. Ilyenek a következők: Lalus emlékiratai neun parainesis; írója nemi oktatás céljából, erkölcsi Hármaiként állítja elénk szereplőil, mégcsaík követendő vagy kerülendő példának sem. Így tehát az olvasó, akár gyermek, akár idősebb, - nem ijed meg tőle. .— Ugyanakkor viszont a humánum, a magasabb és lényegében kő vetendő erkölcsi eszmény .mindenütt győzelemre jut, de olymódon vezettetve, hogy nem feltűnő oktató jellege. Nincs benne summázva a fejezetek végén a „tanulság”, nincs benne sehol dűlt betűvel szedve az, amit meg kellene belőle szívlelni, vagy éppenséggel könyvnélikül megtanulni- Su.gáirozza ezt a könyv egésze: larlalma és megírása. És csak így nem száraz, nem iskolás: nem unalmas. Nem megmosdatott és csak szalonban élő, nem kivétel nélkül mindig illedelmesen viselkedő gyermekek szerepelnek benne, hanem természetesen olykor szófogadatlan, ruhájukat játék közben összesározó, vadulni is tudó fiukról és lányokról számol he Lalus. Akikben — mitagadás — irigység, dicsekvési vágy, piszkálódási 'hajlam és más, kícsikhen-nagyokban egyaránt meglevő hibák is találhatóik. De jó ez így, hiszen csakis így érzi az a 12—14 éves olvasó, hogy a könyvben lényegében az ő éleiét tárják elé, hiszen ő és barátai a könyv szereplőihez hasonlítanak. Ugyanakkor látja viszont a könyv szereplőinek további sorsit, cselekedeteinek következményeit. így, mikor az ő életét, az ö problémáit, az ő környezetét rajzolja és mutatja a könyv minden lapja — mondvacsinált helyzetek és képtelenségek nélkül - csak természetes, hogy ibelabújik a gyermek az ilyen olvasmányba. Amennyire természetesek a könyv helyzetei, annyira az a könyv stílusa is. Az az immár „stílustalan-stílus”, amely oly jellemző egv T. gimnazistára, tökéletesen megtalálható benne. Már nem ír Lalus egyszerűen és magától folvóan, hanem lesi, tanulja a nagyok stílusát. „Csak azért írok bevezetést, .mert ez minden könyvben megvan és azt akarom, bogy ez igazán Ikönvv legyen.” „Megmondtam Lilinek, hogy nem fogunk vizest!it játszani, meri mindenkinek igazi dolga lesz és. aki nem izzad... az hazamegy.” Végig megmarad mindig „igaz” stílusban, gyermek, T. gimnazisla- stflusban, híven az akimhez. A gyermek a felcseperedő ifjú kifejezései ezek. Olykor talán lanári ceruzával alá is lehetne húzni hullámos vonallal egy-egy szórendet, vagy túlságosan „diák-ikifejezést”, a sok „isszonyút” és „borzasztói”, egv-egy kötőszó indokolatlan használatát — viszont így marad igazán hiteles „emlékirat”: „...azt mondta, hogy kétszer volt tüdőgyulladásban, voll sarlaelrja és kanyarója is és diifte.ritisze is. Mondtam, hogy nekem is volt kanyaróm
