Kertész Botond: Evangélium és szabadság. Az evangélikus egyház Magyarországon 1848-49-ben. Budapest 2002. (Societas et ecclesia 5.)
6. MEGTORLÁS AZ EVANGÉLIKUS EGYHÁZBAN
belőlük" Ezért a gimnáziumok egy részének algimnáziummá, és al reál is kólává, az akadémiák egy részének pedig főgimnáziummá való visszaminősítését indítványozta. 1851. szeptemberében jelent meg Leopold Thun birodalmi kultuszminiszter rendelete, amely fél éven belül bevezetni rendelte az osztrák tanrendszert a magyar középiskolákban is. A rendelet az alapvetően szükséges modernizációt összekötötte a szorosabb állami ellenőrzéssel, és természetesen anyagiakat sem biztosított az iskolák átalakításához. így egy fél év alatt a protestánsok elveszítették számos iskolájuk nyilvánossági jogát, azaz nem bocsáthattak ki államilag is elismert bizonyítványokat. Csak nagy erőfeszítéssel sikerült évek alatt úgy felfejleszteni az iskolákat, hogy megfeleljenek a rendelet követelményeinek. 378 1850-ben tervezet készült, hogy a Haynau féle ideiglenes rendezést felváltva állandó egyházalkotmány készüljön a protestánsok számára. Ez meghagyta volna az egyház eddig meglévő szervezetét, de működését alárendelte egy kilenctagú, többségében az uralkodó által kinevezett személyekből álló konzisztóriumnak. Elsősorban Mária Dorottya közbenjárására azonban nem bocsátották ki a rendeletet. 1851-ben a népiskolák részére adtak ki a modernizálás és a németesítés jegyében fogant rendeleteket. Az ostromállapotnak 1854-ben új kormányzó, Albrecht főherceg kinevezése vetett véget. Az ő rendelete engedélyezte a korlátozott nyilvánosságot, és ez az egyházkormányzat működését is megkönnyítette. A gyülekezeti presbitériumok királyi biztos jelenléte nélkül is ülésezhettek, és újra engedélyezték egyházmegyei és egyházkerületi gyűlések tartását, természetesen világi tisztviselők részvétele nélkül, királyi biztosok kirendelésével, akiknek joguk volt az üléseket felfüggeszteni. A lelkészek és tanítók választására is lehetőség nyílt, de ezt be kellett jelenteni a Helytartótanácsnak jóváhagyás végett. (Melczer János, Haubner Máté és Pákh Mihály sorsa példázza, hogy egyes lelkészválasztások helytartótanácsi jóváhagyását egyáltalán nem volt könnyű kieszközölni.) Az egyházkormányzati viszonyok javulásával párhuzamosan még szűkebbé vált az iskolai autonómia: a nyilvános középiskolákban kötelezővé tették a német tanítási nyelvet, és a tanárokat igazolási eljárásnak vetették alá forradalom alatti tevékenységükkel kapcsolatban. Az egyház állam által meghívott képviselőinek meghallgatása után 1856-ban új törvényjavaslat jelent meg a protestáns egyházigazgatás rendezésére, amelyet az egyházkerületek véleményeztek. Az evangélikus kerületek némi módosításokkal hajlandók lettek volna elfogadni a törvényjavaslatot, amely az addiginál jobb helyzetet teremtett volna, de továbbra is szoros ellenőrzést tett lehetővé az állam számára. A kormány által tovább módosított törvényjavaslat végül 1859. szeptember 1-én jelent meg császári nyílt parancs formájában. (Ez az ún. Protestáns Pátens) A Protestáns Pátenst a tiltakozások hatására 1860 májusában az uralkodó visszavonta, és 11 év után újra lehetővé vált az evangélikusok számára püspökök szabad választása. Az egyház teljes autonómiája a kiegyezés után állt helyre. 379 m Zsilinszky: Protestantizmus 680-681. p. m Uo. 685-727. p.
