Kertész Botond: Evangélium és szabadság. Az evangélikus egyház Magyarországon 1848-49-ben. Budapest 2002. (Societas et ecclesia 5.)

2. ÁLLAM ÉS EVANGÉLIKUS EGYHÁZ KAPCSOLATA 1848-49-BEN

arányosítását itt fogalmazták meg, pedig ez valóban egyházi „belügy" volt. Ennek az lehet a magyarázata, hogy az egyházkormányzat kérdéseit az egyház egyéb belső ügyeitől függetlennek, az egyházon kívüli világgal való kapcsolattartást elősegítő ügynek tartották."

6 Az állami fizetés mellett a falusi tanítók és lelkészek illetményföldjét, ahol ilyen van, hagyják meg továbbra is használatukban. A gabona- és failletmény hasonlóképpen maradjon meg, de annak behajtását hivatalból a politikai község végezze a jövőben. Az eddig esetleg létezett egyházi robotot és fuvaroztatást szűntessék meg. A méltánytalan, keresztyénieden és tekintélyromboló stólákat is meg kell szűntetni, kivéve az énekes temetésért járó külön fizetést. A tanítók bérét emeljék fel annyira, hogy ne kelljen a tanulóknak tandíjat fizetniük. A fizetések kérdésében a javaslat bölcsen figyelembe vette a városi és falusi lelkészek, illetve tanítók eltérő helyzetét. Emlékezhetünk, hogy erre több PEIL-ben megjelent cikk is felhívta a figyelmet. A tandíj eltörlésének szándéka összecsengett a népiskolai törvényjavaslattal. Az iskolarendszer javítására is részletes javaslatot készítettek, amely alapját képezhette a miniszterrel való tárgyalásnak. E szerint legyen minden egyházkerületnek egy-egy akadémiája és két-két gimnáziuma. A gimnázium nyolcosztályos iskola legyen, legalább nyolc rendes tanárral, a felső négy tagozatban szaktanárral. Az akadémiákon három fakultás (teológiai, bölcsészeti és jogi) legyen legalább 12 rendes tanárral. A tanárokat az állam tartozik fizetni, mégpedig ugyanolyan mértékben, mint a többi felekezetek tanárait. A tápintézetek és kollégiumok ellátását is segítse az állam."

7 Nem esett szó közös iskolákról, de a tanítási rendszerről való tárgyalástól nem zárkózott el a javaslat. Eddig ez is az egyház kizárólagos belügye volt, sőt a különböző kerületek, illetve iskolák sem feltétlenül egyeztették tanrendszerüket. A javaslatot a kerületi közgyűlés elfogadta és augusztus 30-ára újabb közgyűlést hívott össze, amely a miniszteri értekezlet idején is együtt fog maradni. A szászok, a reformátusok és az unitáriusok részére 1000 példányban kinyomtatták a javaslatot és azt kérték, hogy képviselőik augusztus 29-én jöjjenek Pestre, ahol közös tanácskozáson megtehetik módosító indítványaikat. Az éppen benyújtott népiskolai törvényjavaslat ellen is határozatot hozott a közgyűlés, mivel azt a miniszter az egyházak megkérdezése nélkül terjesztette be. Hivatalosan felkérték a képviselőház elnökét, Pázmándy Dénest (aki, mint már említettem, egyben a dunántúli református egyházkerület főgondnoka is volt) hogy akadályozza meg a javaslat törvénnyé válását. Korábban már bemutattuk, hogy a javaslat végül a felsőház ellenállásán bukott meg, de azt éppen Pázmándy indítványa akadályozta meg, hogy a radikálisok által támogatott módosítás a felekezeti népiskolák megszüntetését eredményezze. 116 A kerületek arányosítását az 189l-es, az állandó kerületi székhelyek kijelölését (Veszprém és Rozsnyó helyett Győr és Nyíregyháza lett végül) pedig csak az 1934-37-es zsinat valósította meg. 117 PEIL, 1848 / 36. aug. 3. 1001-1003. p.