Kertész Botond: Evangélium és szabadság. Az evangélikus egyház Magyarországon 1848-49-ben. Budapest 2002. (Societas et ecclesia 5.)

2. ÁLLAM ÉS EVANGÉLIKUS EGYHÁZ KAPCSOLATA 1848-49-BEN

A bizottság által megalkotott, és végül a minisztériummal való tárgyalások alapjául szolgáló „Vezéreszmék" első mondata leszögezte: az evangélikus egyház legfőbb kincse egyházi, iskolai, közigazgatási, törvénykezési és pénzügyi autonómiája, amihez minden áron ragaszkodik. A javaslat további részei ennek szellemében fogalmazódtak meg. Kifejtették a kerületi gyűléseken is megfogalmazott gondolatot: továbbra is ragaszkodnak meglévő alapítványaik kezeléséhez, amit az állam pénzügyileg ellenőrizzen. Ami hiányzott a különböző alapítványok feladatainak megvalósításához, annak pótlását várták az állami költségvetésből. Az állam joga ellenőrizni az egyházi alapok pénzkezelését, ezért azok tartoznak számadásaikat rendszeresen bemutatni a minisztériumnak. A viszonosság elve alapján arányos részesedésre tartott igényt az evangélikus egyház a két nagy, katolikus egyházi vagyon szekularizálásából származó állami forrás, a vallási és a tanulmányi alap, jövedelmeiből. (A tanulmányi alap az 1773-ban feloszlatott jezsuita rend vagyonából, a vallási alap pedig a II. József által feloszlatott szerzetesrendek vagyonából létrehozott állami alap volt, amely katolikus egyházi és iskolai célokat szolgált.) A javaslat szerint megmaradt az egyház anyagi önállósága, de teljes betekintést ajánlottak fel az állam részére pénzfelhasználás tisztaságának ellenőrzésére. Ragaszkodtak az egyház „belszerkezed jogainak" gyakorlásához. Ehhez tartoztak az önkormányzati testületek és egyházi törvényszékek szabad működtetése, népiskolák felállítása, felsőbb iskolák szabályozása és irányítása, zsinatokon törvények alkotása. Igényelték a törvényes egyházi végzések világi karhatalom útján történő végrehajtatását is. Az állam ezekbe az ügyekbe csak akkor avatkozhat bele, ha az egyház szorosan körülírandó hatáskörét túllépi. Az itt megfogalmazott követelés nem választotta el egymástól az egyházi és iskolai autonómiát, egyformán ragaszkodott mindkettőhöz. Az iskolai autonómia terén annyit engedett, hogy a felsőbb iskolák alapítását - kimondatlanul - állami hozzájáruláshoz kötötte. Az egyház külső kapcsolatai tekintetében szükséges az állammal tárgyalni, mivel ezek nem függnek össze közvetlenül az autonómiával. Ilyen a többi felekezetekkel - elsősorban a katolikus egyházzal - való viszony. A javaslat a vegyes házasságok, az áttérések, a válás és a gyermekek vallása tekintetében fogalmazott meg részletes követeléseket, amelyek valóban logikusan következtek a bevett felekezetek törvény által megfogalmazott egyenlőségéből és viszonosságából. A szuperintendensek, esperesek, kerületi és egyházmegyei felügyelők, jegyzők, pénztárnokok, számvevők, levéltárosok és a miniszteri ágens részére illő állami fizetésre, valamint hivatalos utazásaik költségeinek fedezésére napidíjra tartottak igényt. Az egyházi hivatalos levelekre postai díjmentességet kértek; ez eddig csak a bécsi és a budai ágenst illette meg. Javasolták a kerületek arányosabb beosztását és állandó szuperintendensi székhelyek létrehozását Pesten (Bányai), Rozsnyón (Tiszai), Veszprémben (Dunántúli), Pozsonyban (Dunáninneni) és Nagyszebenben (erdélyi szász). A választott tisztviselők állami fizetése és az állandó kerületi székhelyek kijelölése a kormányzati rendszer megszilárdítását és a katolikus hierarchiával való egyenjogúsítását is célozták. Meglepő, hogy ez utóbbit, illetve a kerületek