Kertész Botond: Evangélium és szabadság. Az evangélikus egyház Magyarországon 1848-49-ben. Budapest 2002. (Societas et ecclesia 5.)

2. ÁLLAM ÉS EVANGÉLIKUS EGYHÁZ KAPCSOLATA 1848-49-BEN

senki sem az államnak jó polgára. Ezért méltányos, hogy az állam fizesse az egyház összes szükségletét, hiszen ezzel lényegében saját stabilitásához és biztonságához járul hozzá. Cikke pontosan felsorolta, hogy milyen ingatlanokra van szüksége az egyes gyülekezeteknek, amelyek építéséről az állam, fenntartásáról az egyházközség gondoskodna földjének jövedelméből. Egészen pontos számításokat közölt arról, hogy évi 500 forint szükséges egy családos lelkész megélhetéséhez. (Számításait később többen kevesellték.) Az államilag fizetett lelkészek és tanítók tekintélye is megnő, és a különböző felekezetű lelkészek hasonló fizetése az evangélikus-református uniót is megvalósíthatóvá teszi. Az egyház tehát szintén megerősödne az állammal való szorosabb együttműködés következtében. Annyit meg kell jegyezni, hogy az unió kérdése jóval összetettebb volt, mint azt Kiss Bálint javaslata sugallta. Az állami fizetésért cserébe a lelkészek és tanítók minden évben lelkiismeretesen jelentést tennének az espereseken és püspökökön keresztül a minisztériumnak egyházközségük erkölcsi és szellemi állapotáról. Úgy vélem, hogy e jelentésektől, melyek szükségszerűen szubjektívek, valódi képet várni az egyes gyülekezetek állapotáról, nem volt megalapozott elképzelés.

65 Volt, aki a reménybeli állami juttatások fedezetére is adott tanácsokat. Egy névtelen lelkész szerint az ingatlanok karbantartásáról továbbra is a gyülekezeteknek kell gondoskodnia, hogy a pazarlást elkerüljék. A főleg katolikusoknál fennálló felesleges papi hivatalokat, „haszontalan" apácarendeket meg kell szűntetni, a hasznos tevékenységet végzőket pedig államosítsák. Ez a radikális javaslat a korszakban nem állt egyedül, de a PEIL hasábjain ritkán fordult elő ilyen „beleszólás" a katolikus egyház ügyeibe. Az egyházi földeket adják haszonbérletbe, ezek jövedelme egyházi célokat szolgáljon, de a községek pénztárával együtt kezeljék, folytatódott a javaslat. Az egyházi és politikai község szorosabb összefonódásának veszélyét a sok helyen kisebbségben élő protestáns egyházakra nem vette figyelembe a cikkíró, aki valószínűleg abban bízott, hogy az állam jóindulatú figyelme mindenhol betartatja a törvénynek a felekezetek egyenlőségéről szóló rendelkezéseit.

66 Egy másik szerző kifejtette, hogy az egyház állami finanszírozása nem magától értetődő (Észak-Amerikában pl. nem létezik), de az államnak nagyobb szüksége van az egyház támogatására, mint fordítva. Az állampolgári kötelességek teljesítésére ugyanis csak az egyházak tudják ránevelni híveiket. A lelkészek és tanítók fizetését alapjában a gyülekezetek biztosítsák, az állam csak egészítse ki. Az elvi indoklás Kiss Bálint érvelésével rokon, a belőle levont következtetés viszont éppen ellentétes tendenciájú, az állam és egyház szétválasztása felé mutatott. Azt azért fontosnak tartotta a szerző, hogy a katolikus és protestáns egyházak közötti kirívó jövedelemkülönbség megszűnjön.

67 65 PEIL, 1848 / 27. júl. 2. 846-853. p. 14 PEIL, 1848/43. aug. 27. 1111-1114. p. 67 PEIL, 1848/44. aug. 31. 1127-1130. p.