Kertész Botond: Evangélium és szabadság. Az evangélikus egyház Magyarországon 1848-49-ben. Budapest 2002. (Societas et ecclesia 5.)
6. MEGTORLÁS AZ EVANGÉLIKUS EGYHÁZBAN
6. MEGTORLÁS AZ EVANGÉLIKUS EGYHÁZBAN M ielőtt ismertetnénk, hogy milyen helyzetbe került az evangélikus egyház a szabadságharc bukása után, szükséges röviden áttekintenünk, hogy általában milyen mértékű volt az egész országot ért megtorlás, és milyen jogelvek alapján szabtak ki büntetést a forradalom és szabadságharc résztvevőire. A megtorlás már a szabadságharc leverése előtt elkezdődött, amikor 1848 őszén Windischgrätz betört az országba. Ekkor úgy tervezték, hogy a forradalom politikai vezetői ellen fognak eljárást indítani, a tervezett megtorlásból ekkor még nagyrészt kimaradtak a szabadságharc katonai irányítói is. 1848 októberében, majd novemberben, és 1849 januárjában Windischgrätz rendeleteket bocsátott ki, amelyben felszólította a katonaságot, hogy térjen vissza a császár hűségére. A polgári rendűek elleni megtorlás elvi kezdete az uralkodó 1848 november 6-i rendelete volt, amelyben Kossuthot - aki akkor az országot kormányzó Országos Honvédelmi Bizottmány elnöke volt - lázadónak és pártütőnek minősítette, akinek rendeleteit tilos végrehajtani. Windischgrätz e rendeletre hivatkozva bocsátotta ki körleveleinek sorát, amelyekben halálbüntetéssel fenyegette meg mindazokat, akik Kossuthtól és a magyar kormánytól származó rendeleteket birtokolnak, fegyvert viselnek, vagy bármilyen módon hátráltatják a császári seregek hadmozdulatait. 1848. novemberében Bécsben, 1849 januárjától Pozsonyban, majd Pesten és Sopronban működött hadbíróság. Mint már említettük, ebben az időben tartóztatták le a később kivégzett Rázga Pált és kellett emigrációba vonulnia Wimmernek is. 1848. december 19-én pedig a Sopront elfoglaló császári seregek elfogták Kolbenheyer Mihály soproni evangélikus lelkészt, aki korábban lelkesen közreműködött a magyar kormány rendeleteinek kihirdetésében, és népszerűsítésében. 353 A megtorlás azonban igazán akkor teljesedett ki, amikor az orosz intervenció segítségével végleg legyőzték a magyar szabadságharcot. A seregekkel együtt mindenütt császári biztosok jártak, akik letartóztatták a forradalomban és szabadságharcban részt vetteket, és lefegyverezték a lakosságot. 1849. július 1-én jelent meg Haynau rendelete, amely minden eddiginél szélesebbre tágította a megtorlás alá esők körét. Haditörvényszéki eljárás hatálya alá estek többek közt azok is, akik 1848 október 8. után szabotálták a császári rendeleteket, végrehajtották a magyar kormány utasításait, vagy a népet lázadásra csábították. A különböző felekezetű lelkészek ellen főleg emiatt lehetett vádat emelni. A rendelet hatálya különben olyan széles volt, hogy az ország lakosságának többsége büntethető lett volna, amennyiben nem vonult teljes passzivitásba, vagy nem segítette a császáriakat. Haynau újjászervezte a már meglévő hadbíróságokat, illetve újakat állított fel Aradon, Kassán, Nagyváradon, Temesváron, Pécsett és Nagyszebenben. A bíróságok Közlöny, 1848. December 28. 945. p.
