Kertész Botond: Evangélium és szabadság. Az evangélikus egyház Magyarországon 1848-49-ben. Budapest 2002. (Societas et ecclesia 5.)

5. EVANGÉLIKUSOK A SZABADSÁGHARCBAN

és különös gondot fordított az iskolákra. 1835-39 között gimnáziumi tanulmányainak egykori színhelyén, Modorban lett lelkész. Itt alapította meg az egyházmegyei nyugdíjintézetet. 1839-ben Prágába került evangélikus lelkésznek. A német protestáns gyülekezet részére paplakot és iskolát építtetett. Prédikátorként is nagy népszerűségnek örvendett, s a szervezéshez is nagyon jól értett: még Ferenc Károly főherceg is adakozott az iskolaépítés javára Wimmerhez hasonlóan Rázgának sem volt könnyű természete, lelkészi szolgálatát állandó konfliktusok jellemezték. Ezért hét évi prágai szolgálat után összekülönbözött gyülekezete világi vezetőivel, így el kellett hagynia szolgálati helyét. 1846ban érkezett Pozsonyba, harmadik lelkésznek. Beköszöntő prédikációja már utalt arra, hogy korábbi, külföldi lelkészi szolgálata, szlovák származása, német anyanyelve és műveltsége ellenére is mennyire elkötelezett a nemzet ügyének: ,JErőm, tehetségen a tied, szeretett gyülekezet; életem a hazáé! Az egyháznak örömmel adom meg, amit adhatok, hazámtól nem vonom el soha, mivel néki tartozom."

351 A forradalom vívmányait már a kezdetektől lelkesen üdvözölte. 1848. márciusában megalapította a pozsonyi nemzeti egyesületet, amely elnökévé választotta. Az egyesület célja a magyar kormány támogatása volt, akár fegyveres harccal is. A nemzeti egyesület elnökeként tevékenyen részt vett a pozsonyi nemzetőrség szervezésében. Lelkes beszédeiben és a Pressburger Zeitungban megjelent cikkeiben a bécsi kamarilla kétszínű politikáját ecsetelte, és az osztrák járom lerázására bíztatott. Leghíresebb beszédét Pozsonyban a „Zöldfa" vendéglő erkélyéről tartotta 1848. október 18-án. A pozsonyi nemzetőrség lelkészeként hadra kelt polgártársaival a harctérre vonult, és részt vett a schwechati ütközetben is. Hazatérve részt vett annak a bizottságnak a munkájában, amely a postai forgalomból kiszűrte a szabadságharc szempontjából veszélyes tartalmú leveleket.

352 Rázga Pál szabadságharc utáni sorsára munkánk következő fejezetében fogunk visszatérni. Mint láthattuk, többféleképpen lehetett állást foglalni a szabadságharc ügye mellett, kinek-kinek egyéni lehetőségei és meggyőződése szerint. A fenti felsorolás nem teljes, sokan mások is támogatták egyházunk képviselői közül a szabadságharcot. A következőkben az evangélikus egyházat ért, szabadságharc utáni megtorlást mutatjuk be. Kumlik Emil: A szabadságharc pozsonyi vértanúi. Pozsony-Budapest, 1905. (továbbiakban: Kumlik) 58. p. Zakar Péter: Haynau egyházi áldozatai. In: Aetas 2000/1-2. (továbbiakban: Zakar) 67. p.