Csepregi Zoltán: Magyar pietizmus 1700-1756. Tanulmány és forrásgyűjtemény a dunántúli pietizmus történetéhez. Budapest 2000. (Adattár XVI-XVIII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez 36.)
Tanulmány - II. Centrum és periféria
küt a Konkordia Könyv-re, csak általában kötelezték el magukat az igaz hit megőrzése mellett. Az egyetem helyének kiválasztásában a Szászországgal folyó rivalizálás játszotta a fő szerepet, így amikor 1680-ban a magdeburgi hercegség porosz birtok lett, Haliéba hívják Christian Thomasiust (1655-1728), hogy Wittenberg és Lipcse közvetlen szomszédságában tartson - egyelőre akadémiai - előadásokat. 24 Az egyetem kialakításában nagy szerepet játszott az 1691-től Berlinben működő Philipp Jacob Spener is. Közbenjárására hívták meg Joachim Justus Breithauptot (1658-1732) a teológiai kar első professzorának, s August Hermann Franckét glauchai lelkészi állása mellett a görög és a keleti nyelvek professzorának. A teológiai tanárok kinevezésében ezután is Spener szava volt a meghatározó: 1695-ban Paul Anton (1661-1730), 1698ban Francke kapott teológiai professzúrát. 25 A teológiai oktatás reformját már Spener programirata, a Pia desideria is követelte (1675). 26 Lényegében Spener elképzeléseit valósította meg Halléban August Hermann Francke, aki ugyan csak később került át a teológiai fakultásra, mégis - Lipcsében megszakadt tevékenységét folytatva - már 1692-től kezdve tartott teológiai tárgyú kollégiumokat. A hallei teológusok fő erőssége a bibliai filológiában és exegézis.. ben^valamint - a mai értelemben vett - praktikus teológiában volt. Az oktatásban is ezekre került a hangsúly a hagyományos dogmatika, s különösen a polemika helyett. Mindezt megalapozták Francke „paraenetikus" előadásai, azaz ébresztő, építő, moralizáló hetenkénti bibliamagyarázatai. Ezek időpontjában a teológiai karon nem is tartottak más órát. 27 Francke a kegyesség és a tudomány egységét vallotta, mégis többre tartott „egy szemernyi élő hitet egy mázsányi puszta történeti tudásnál, s egy csepp igaz szeretetet az összes tudomány egész tengerénél". 2í! Ez az akkoriban egyedülálló spirituális képzés nagyban hozzájárult az új egyetem népszerűségéhez. A Dunántúlon működő hallei diákok voltak többek között: Georg Dániel Friedelius, Tóth Sipkovits János, Jeremias Schwartzwalder, Andreas Christoph Wider, Vázsonyi Márton, Bárány György, Wagner György, Viczay Péter, Friedrich Sámuel Bertram, Tatay István, Jacob Friedrich Gauppe, Martin Christoph Matern. Halle vonzerejét azonban nemcsak egyetemének, hanem az ún. glauchai intézményeknek is (ma: Franckesche Stiftungen) köszönhette. Alapítványait Francke még glauchai lelkészként hozta létre, s csak 1698-ban kerültek ezek be annexumként az egyetem szervezetébe, amivel részesedtek ennek autonómiájából, azaz a helyi egyházi és világi felsőség joghatósága alól közvetlen az uralkodó függésébe kerültek. Az 24 Dcppcrmann 1961. 62-67; Ncuß 1961.; Dcppcrmann 1986. Haliéhoz összefoglalóan ld. TRE 14,388-392. 25 Wallmann 1987. 26 Ez a hatból az 5. javaslat: Spener 1964. 67-76; 1993. 64-73. „Az a legfontosabb, hogy olyan lelkészeink legyenek, akik maguk a lcgcló'rchaladottabb igazi keresztények." Vö. Brecht 1986. 94kk. 27 Payr 1907. 270-290; de Boor 1968. 300-312. 2K Francke: Idea stúdióst Theologiae, oder Abbildung eines der Theologie beflissenen. Halle, 1712. 53. = 1969. 183. (27.§)
