Gyapay Gábor: A Budapesti Evangélikus Gimnázium. Budapest 1989. (Iskolák a múltból)

Az iskola első korszaka (1823 —1854)

Az iskola első korszaka (1823-1854) A pesti evangélikus gyülekezetben eleinte a kántor feladata volt, hogy a kisgyerekeket az alapismeretekre oktassa és vallásos szellemben nevelje. Ezt az egyosztályos elemi iskolát Seyfried Antal látta el 1788 és 1794 között. Utóda Ambrózi Sámuel lett, aki valószínűleg elhanyagolta a tanítást, mert Bogsch János megválasztásánál, aki 1798-ban lett kántor, kiemelték a tanítás fontosságát, és a hozzáértést külön kikötötték. Az iskolának ekkor 20 növendéke volt. 1799-től Maloveczky János foglalkozott a tanulókkal, akiknek száma az evangélikus gyülekezet növekedése következtében fokozatosan emelkedett. így az iskola iránti igények megnőttek, és ezért került napirendre a templom vagy iskola elsőségének kérdése. Az iskola legfőbb szószólója Liedemann János Sámuel kurátor és Schedius Lajos egyetemi tanár, gyülekezeti jegyző presbiter volt, akik miután kisebbségbe kerültek, egy időre vissza is vonultak a gyülekezeti közélettől, de az iskola ügyét nem szűntek meg támogatni. Amikor a templomépítés kérdése lényegében a megoldáshoz közeledett, 1806-tól Schedius Lajos ismét felvetette az iskolaszervezés tervét. Az 1809. március 5-én tartott közgyűlés egyik pontja az iskola kérdése lett, és ekkor Schedius nagy hatású beszédben fejtette ki nézeteit. Schedius további szavai a jövő programját jelentették, hiszen a legfontosabb ténye-