Gyapay Gábor: A Budapesti Evangélikus Gimnázium. Budapest 1989. (Iskolák a múltból)

Folyamatos fejlődés (1873-1924)

fejében 5 tanár kinevezési joga megilleti, és az iskola is az állami tantervhez igazodik. A megállapodás végrehajtása elhúzódott, de a segélyek 1895-től folyamatosan megindultak. Eleinte csak az összeg kisebb részét utalták ki, és 1901-re valósult meg a teljes összeg folyósítása, vagyis 32000 korona (1892-ben a forint mellett megjelent a korona mint aranyalapú fizetési eszköz, és 1 forint 2 koronát ért). Ennek eredményeképpen az 1897. évi májusi közgyűlési határozat bevezette az állami fizetési kategóriákat, így a három legidősebb tanár évi 1800, a fiatalabbak közül kettő 1400 és kettő 1300 forintot kapott. Ekkor vezették be azt a rendszert is, hogy az egy hétnél tovább tartó helyettesítések esetén óránként 2 forint óradíj jár. A tanárok anyagi helyzetét érintő másik kérdés a nyugdíj ügye volt. 1894-ben újra szabályozták az állami nyugdíjintézet működését, és ekkor a vallás- és közoktatásügyi miniszter megkérdezte az evangélikus egyházat is, hogy belép-e az intézetbe. A válasz igenlő volt. Az egyháznak négy év alatt be kellett fizetnie a tanárok törzsfizetésének egyharmadát a nyugdíjpénztárba, és a fizetés 5%-át évente kellett átutalni. Ebből az 5%-ból hármat az egyház fizetett, kettővel a tanárokat terhelték meg. A tanárok anyagi helyzete ebben a korszakban általában kielégítő volt, és most az evangélikus iskoláé is rendeződött. A tanárok státusára jellemző, hogy például Góbi Imre 1899 novemberében „betegsége miatt kénytelen volt két hónapi szabadságra délvidékre utazni...".