Gyapay Gábor: A Budapesti Evangélikus Gimnázium. Budapest 1989. (Iskolák a múltból)

Folyamatos fejlődés (1873-1924)

Böhm Károly 23 évig tanított (1873-1896), és ebből 12 évig (1883-tól) igazgató volt. Tankönyveket írt a tapasztalati lélektan és a logika körében, síkra szállt a görög nyelv tanítása mellett. Az ember és világa címen önálló filozófiai rendszert alkotott. Pauler Ákos így méltatta filozófiai jelentőségét: „Az értékelmélet terén Böhm úttörő a világirodalomban; úttörő és korszakalkotó, mert az érték fogalmát az értékelés folyamatától, az értékelméletet az értékelés lélektanától elkülöníti és felfedezi a hedonizmus, utilizmus és idealizmus belső dialektikáját; a magyar tudomány mindenkori büszkesége, hogy magyar tudós tisztázta e téren a fogalmakat." Ormay Lajos kitűnő képességű matematika—fizika szakos tanár volt, a matematika és a csillagászat filozófiai problémáival foglalkozott. 1889-ben alapítványt tett a legjobb matematikus tanuló jutalmazására. 28 éves korában öngyilkos lett. Serédi Lajos 1896-tól 1925-ig volt az iskola filozófia^ latin—magyar szakos tanára. írt általános filozófiatörténetet, de egyes speciális kérdésekkel (ismeretelmélet) is foglalkozott, az irodalomtörténetben is igyekezett lélektani szempontokat érvényesíteni, akár antik szerzőkről (Thuküdidész, Horatius, Ovidius, Vergilius), akár a magyar irodalomról volt szó. Mikola Sándor (1897-1935; 1928-tól igazgató) filozófiai tevékenysége ugyan a következő korszakban bontakozott ki, de művelődéspolitikai munkássága a század legelején kezdődött, és Rátz Lászlóval együtt ekkor alapozta meg a modern természettudományos oktatást nemcsak a mi iskolánk keretei között, hanem országos hatékonysággal. A századfordulón a hazai tanügyi szakemberek az egész iskolaügy alapvető megreformálására törekedtek, és ehhez a reformhoz kapcsolódik Mikola Sándor tevékenysége is.