Gyapay Gábor: A Budapesti Evangélikus Gimnázium. Budapest 1989. (Iskolák a múltból)

Folyamatos fejlődés (1873-1924)

nyeit s így iskoláját is... S hallani néha hangokat, melyek arra biztatják a középiskolát, hogy jobban simuljon hozzá a reális valósághoz, gyakorlati értékű ügyességekre neveljen, a kenyérkereset küzdelmeire vértezze föl tanítványait... ha van kérdés, melynek megoldásában ötletek és jelszavak után indulni nem szabad, ez a kérdés az... Azt hiszem, valamint apáink visszariadtak attól a gondolattól, hogy a gimnáziumot, a renaissance és a reformáció szülöttét, az utilitárius célok igájába fogják be, úgy visszariadnánk mi is, ha komoly kísérlet tétetnék rá. Azt hiszem, mentül nagyobb odakünn, a nagyvilágban a reális érdekek harca, annál nagyobb szükség van olyan oltárokra, melyeken vallási, erkölcsi, emberségi és hazafias eszményeknek áldoznak. Ha szükséges a testi erő, életrevalóság, a reális érdekek iránt való fogékonyság; szükséges a testi, lelki, erkölcsi mivolta szerint összhangzatosan fejlődött egyéniség, az öntudatos jellem és a szépért, jóért, magasztosért lelkesedni tudó érzés is." Az új iskolaépületben a tanítás feltételei lényegesen megjavultak. Az az aggodalom, hogy a belvárosból való távozás a tanulólétszám csökkenését fogja eredményezni, alaptalannak bizonyult, sőt a létszám tovább nőtt. Ezért már 1904/05-ben a IV. osztályban is indítottak párhuzamos tanulócsoportot, vagyis az osztályok száma 12-re emelkedett. Ez azután megmaradt az egész korszakban. Lényeges javulást jelentett a szertárak és előadótermek léte, mert ez a természettudományos oktatás feltételeit javította meg. A rajzterem a művészi képzést biztosította, a tornaterem és a tágas udvar pedig az egészséges testmozgás és sportolás lehetőségeit teremtette meg.