Gyapay Gábor: A Budapesti Evangélikus Gimnázium. Budapest 1989. (Iskolák a múltból)

A főgimnázium kialakulása (1854 — 1873)

meg nem bízhatók; elég legyen e tekintetben megjegyezni, hogy gymnasiumunkban mindegyik tanuló szabadon választhat, magyarul akar-e felelni, vagy sem (kivéve azon tant, melynek tárgya éppen a magyar vagy német nyelv), mégis osztályonként alig volt egy-kettő, ki — legkivált a második félévben — németül kívánt volna felelni". A németnyelv-használat hanyatlásának ellensúlyozására Hunfalvy Pál kezdeményezésére a német nyelvet 1868769-től osztott csoportban (kezdők és haladók) kezdték tanítani, és (Heinrich Gusztáv tanár elnökkel) Német Önképző Társulat is alakult, de csak két évig működött. A tanulók rendkívüli tárgyként tanulhattak gyorsírást és francia nyelvet is. Tekintettel arra, hogy az iskolának nem volt tornaterme, a diákok a Szentkirályi utcába jártak a városi tornaegylet testgyakorló intézetébe. Az intézet nemcsak teremről, hanem tanárról is gondoskodott. Ebben az időszakban vált rendszeressé a kiemelkedő tanulók jutalmazása is. Az első ösztöndíj Döbrentey Gábortól, az Akadémia tagjától és titkárától származott, aki évi egy aranyat tűzött ki a legjobb magyar dolgozatot író tanuló jutalmazására. (Ugyancsak egy aranyat kapott a tanuló tanára is. Hasonló alapítványt tett Döbrentey Sopronban is.) A Glosius—Artner-alapítványból évente két diák kapott 1863 óta 20-20 forintot „jó erkölcséért és szorgalmáért". Ettől kezdve az iskola alapítványai fokozatosan nőttek, és komoly segítséget, ösztönzést jelentettek a tanulók számára. Végül a jutalom mellett a büntetés is szerepet kapott a tanításban. Az új épület tervezése közben felmerült a presbitériumban, hogy „karcért" is kellene építtetni, ahová a vétkes tanulókat bezárják.