Gyapay Gábor: A Budapesti Evangélikus Gimnázium. Budapest 1989. (Iskolák a múltból)

Az iskola első korszaka (1823 —1854)

nást; itt fokozatosan áttértek a latin nyelvű tanulásra. Geometriából a III. osztály anyaga a hasonlóság, egybevágóság és a síkidomok ismerete volt. A magyar nyelv és irodalom tanításánál a magyar irodalom klasszikusainak magyarázata, elemzése és memorizálása volt a módszer. Ehhez hasonlóan oktatták a német nyelvet és irodalmat is. „Irály" néven stílusgyakorlatokat végeztek. Hetenként egy-két megadott témáról kellett a tanulóknak fogalmazást készíteni, azt felolvasták, egymást megbírálták. Ezeket a gyakorlatokat felváltva magyar, német vagy latin nyelven kellett írniok. A testületet a gyakorlati munka mellett a pedagógiai elmélet is érdekelte. Ebben az időben már hazánkban is nagy tábora volt Pestalozzinak. Műveit nemcsak tanárok, hanem más értelmiségiek is lelkesen olvasták, de természetesen az oktatásügy intézőiben keltették a legnagyobb visszhangot. Maga Schedius Lajos is lelkes híve volt, az 1816/17-ben zajló hazai Pestalozzi-vitában Pestalozzi mellett állt ki. A tanári kar nagy része is a svájci nevelő elveit vallotta, mint Hoffmann Péter, Tavasi Lajos, a rajztanár, Egger Vilmos pedig eredetileg Pestalozzi segédtanára volt, Váradi Szabó János hívta Magyarországra. Pestalozzi „erkölcsi autonómia"-fogalma összhangban volt az iskola vallásos célkitűzéseivel is, amelyek igaz kereszténységet és valódi humánumot követeltek meg. Az iskolabizottság 1838. június 15-én a következőkben jelölte meg a célkitűzést e téren: „A vallásos érzület felébresztése, kifejlesztése és éltetése a tanulókban már az első elemitől a legfőbb feladat, hogy a későbbi években az igazi vallásosság verjen gyökeret a szívben... hogy egyrészt a világfi léhaságától... másrészt... a másként gondolkodók fanatizmusától magukat elhatárolva... Isten akaratában megnyugod-