Gyapay Gábor: A Budapesti Evangélikus Gimnázium. Budapest 1989. (Iskolák a múltból)

Az iskola első korszaka (1823 —1854)

va, az Igazért, Jóért és Szépért lelkesedjenek... Többször felmerült... hogyan kell a hitoktatást végezni, hogy igazi vallásosságot eredményezzen, amely nem annyira a külső szertartások ámulatát, hanem a szív igazi keresztény lelkületét jelenti..." Ezek a szavak akkor rendkívül szilárd és ^egyértelmű társadalmi értékrendet jelentettek. Mindezt természetesen nem sikerülhetett maradéktalanul megvalósítani, de a későbbi nemzedék tanúskodása szerint nagy hatással volt rájuk. * Az iskola tanárai tulajdonképpen nem panaszkodhattak anyagi helyzetük miatt. Fizetésük az 1820-as években évi 160—300 forint között mozgott aszerint, hogy helyettes, segéd- vagy rendes tanárként működtek. Az igazgató bére 600 forint volt. Emellett kaptak lakást az iskola épületében vagy lakbérre évi 160— 180 forintot. Ehhez járult még évi 50 forint fapénz és tanulónként a tandíj kétharmada, vagyis 8 —10 forint. Az 1850-es években egy segédtanár 525 forintot, egy rendes tanár pedig 630 forintot kapott, és ehhez járult tanulónként kétharmad tandíj. Nyugdíjügyük csak később rendeződött, mert csak 1843. április 8-án, Schedius 50 éves tanári jubileumán gyűjtöttek a lelkészek és tanítók nyugdíjintézete számára. Összegyűlt 2167 forint, ez lett az Egyházi Nyugdíjintézet alapja. Az anyagi helyzetet természetesen a külső körülmények is befolyásolták; az árvíz után az egyház is nagy nehézségekkel küzdött, de éreztette hatását a szabadságharc és még inkább az abszolutizmus.