Fabiny Tibor (szerk.): Tanulmányok a lutheri reformáció történetéből. Bp. 1984.
Teológia és kegyesség - Péter Katalin: Az alattvalók ellenállási joga Magyarországon a reformáció után
kával marad kapcsolatban; Magyarországon sohasem alkalmazták belső társadalmi ellentéteket kifejező összefüggésben. Élesebbre is csak egyszer fogalmazódott, Melius Juhász Péternél. A debreceni zsinati határozattal egy időben, ugyancsak 1562-ben adta ki Az Arany Tamás hamis és eretnek tévelgésinek és egyéb sok tévedéseknek megcáfolására szánt munkáját. Ebben az „egyéb sok tévelgések” vitatása során lép túl a lelkiismereti szabadsággal azonos ellenállás-felfogáson. Világosan fogalmaz: „a természet törvénye, avagy a közönséges igazság” védelme is felment a kötelesség alól.11 Melius Juhász Péter itt eljut a belső társadalmi feszültségekből fakadó ellenállás helyesléséig, de nem valószínű, hogy sokak felfogását visszhangozná. Feltűnő egyrészt: vitairatban fejti ki, tehát éppen a maga gondolatával ellentétes álláspontot tekinti elterjedtnek. Másrészt: jóllehet Melius fogalmaz meg az 1560-as esztendőkben sok hivatalos egyházi szöveget, zsinati határozatokat, hittételek összefoglalásait, az ellenállás jogának ilyen éles értelmezése egyikbe sem kerül bele. Úgy látszik, a saját, egyébként nagyon keményen fegyelmező püspöksége alatt állókkal sem tudta elfogadtatni. 1562-t követően pedig még a lelkiismereti szabadságra szűkített ellenállási jog is eltűnik az egyházak irataiból. Éspedig feltűnően vész nyoma. Akkor, amikor a Debrecenben összegyűlt prédikátorok, 1567-ben, új hitvallást állítanak össze. Ez az 1567-i „debreceni hitvallás” ugyanis egy sor ügyben az 1562-es zsinati határozatot ismétli meg. A hatalmasságról szóló tétel azonban átalakítva kerül bele.12 Eíosszan közli a „fejedelmek” és az „alattvalók” kötelességeit egyaránt. És külön cikkely szögezi le: „A fejedelmek bűneit meg kell feddeni.” De szó sincs arról, mintha az irántuk való engedelmességet bármilyen okból fel lehetne mondani. A büntetés pontos meghatározásánál pedig a legelsők a legutolsókkal együtt szerepelnek: „... a bálványozó, nyilvános bűnös, részeges, paráználkodó és istenkáromló fejedelmeket, nemeseket, katonákat, tisztes rendűeket, jobbágyokat, szabadosokat és a többieket eltiltjuk az Isten igéje hallgatásától és a sákra- mentumokkal való éléstől.” Az ellenállási jog tehát eltűnt, és az a tény éppen úgy politikai összefüggésben érthető, mint a megfogalmazásé. Debrecen a Partiummal együtt 1565-ben erdélyi fennhatóság alá került. János Zsigmond pedig még előzőleg elhagyta a katolikus egyházat. A debrecenieknek nincs többé okuk a lelkiismereti szabadság hangoztatására. 69
