Kemény Lajos – Gyimesy Károly: Evangélikus templomok. Budapest 1944.
II. RÉSZ. A TEMPLOM ÉS A GYÜLEKEZET.
A XVI. század eddig ismeretien énekkincse, énekeskönyvekben maradt fenn az utókorra. Kevés énekeskönyv áll rendelkezésre, mert igen nagy számban elvesztek az ország sok, nehéz viszontagságai között. Sok talán még valamelyik vidéki, vagy főúri könyvtárban rejtőzik. Első énekeskönyvünk, egyben legrégebb magyar kottáskönyv Gálszécsi István énekeskönyve. Szilvás Űjfalvi Imre említi először 1602-ben megjelent halotti énekeinek élőbeszédében. Töredékben van csak meg. Az első része (4 levél) 1887-ben került napvilágra, a másik 1911-ben. Perényi Péternek ajánlotta. Ránkmaradt az előszó az olvasóhoz és három — már említett — ének hangjegyelve. A többi elveszett. Az első kéziratos énekeskönyvünk a Batthyány-kódex. Csaknem teljes egészében fennmaradt protestáns szertartáskönyv. Az istentisztelet (liturgia) énekszükségletét fedezi: megmutatja azokat a szálakat is, melyek a kódexet még a katholikus liturgiához fűzik. Luther »Deutsche Messe«-jének követelményeit elégíti ki és anyagát katholikus forrásból veszi. így a kódex a protestáns templomi ének legrégibb forrására mutat. Ez énekeskönyv anyaga, leszármazottjain keresztül (Csáti graduál, Sárospataki graduál, Ráday graduál, Kálmáncsai graduál, stb.) a XVII. századi öreg Graduálnak (1636.) legfontosabb forrása lett. 3 4 Második legrégibb énekeskönyvünk Benczédi Székely István »Istenes énekek« (Krakkó, 1558.). Gróf Bethlen Kata enyedi könyvtárában volt egy példány, de 1849-ben tűzvész következtében elpusztult. Említettük már Székely István »Zsoltárkönyv«-ét, melyet 1548-ban szintén Krakkóban adtak ki. Gazdagabb tartalmú lehetett, de szintén ma nem ismeretes Huszár Gál: »Isteni dicséretek és psalmusok« című 3 5 gyűjteménye (1560.). Csak Űjfalvi Imre említett kiadványának előszavából tudunk róla. Huszár Gál 1574-i kiadású énekeskönyve már megvan. Szépszámú zsoltárt, himnuszt, antifonát, responsoriumot tartalmaz, ezért igen kedvelt énekeskönyve volt és komoly énekforrása, sok helyen nélkülözhetetlen segédeszköze a század istentiszteleti eletének. 164 éneket foglalt magába, ebből 14 éneket Luthertől. Megtaláljuk benne a Luther-féle Litania maiort és a reformátor által kedvelt »Dícséretes ez gyermek« kezdetű éneke is. 3 6 1582-ben jelent meg még gazdagabb tartalommal Bornemisza Péter énekeskönyve: énekek három rendben: Különb-különb félék. Detrekő 1582« címmel. 3 7 A XVI. század csaknem minden számbavehető énekköltője szerepel itt egy-két énekkel. 235 éneket közöl, de ebből csak 118 alkalmas templomi használatra, a II. és III. részben bibliai históriák, tanító és feddő költemények vannak. Luther énekeiből itt jelenik meg először a »A mi életünknek közepette« (CLiIX lap.) kezdetű ének. 1592-ben Debrecenben megjelent Gönczi György énekeskönyve: »Keresztyéni énekek .. .« címmel. Ez már inkább református gyűjtemény, de anyaga az egész XVI. század énekkincsét magába foglalta. Valószínűleg használták az evangélikus gyülekezetek is. »Kis Graduál« néven is szokták említeni, számos kiadásban jelent meg a XIX. század elejéig. Katolikus énekeskönyvek is merítettek belőle. A mi énekeskönyvünk egy énekét tartalmazza (260. sz.). Egy évre a Gönczi-féle megjelenése után látott napvilágot a Bártfai énekeskönyv (1593.). Luthernek már eddig megjelent énekei itt is megtalálhatók, de több nincs. Szügyi Józsefnek feltűnt, hogy igen sok benne a világi és a magyar nemzeti dallam jelzés. 3 8 Énekeskönyveink tehát tisztán megőrizték a XVI. század énekkincsének nagy részét s ha nem is nyerünk teljes képet a század énekléséről, e könyvek segítségével sokat elérhetünk és megismerhetünk. Áttekintettük vázlatosan az evangélikus egyházi és gyülekezeti ének állapotát a XVI. században. Hosszabbra húzódott, mint majd a többi századok képe, de még így is nagyon sok tisztázatlan kérdés maradt fenn. Az elindulás jellemzésének mindig terjedelmesebbnek kell lennie, az alapokat a jövőre itt vetették meg, ezután már csak építenek rá. A forma ugyanaz marad, csak a fejlődés folyamán tökéletesedik, a nagy egész új tagokkal bővül és kikerekedik. De a mag — az önfeláldozó, égőhitű, szenvedésben megpróbált ősök hívő dalai — ott parázslik minden elkövetkező idők énekkincse mélyén. Ott szunnyad ma is, és csak néhány éneket kell felváltani e régi, ódon zengzésű templomi dalokkal, a parázs fellángol és újra hódítani fog.
