Kemény Lajos – Gyimesy Károly: Evangélikus templomok. Budapest 1944.

I. RÉSZ. A TEMPLOM.

A győri gyülekezet gyapjúszőttes antependiuma. »Ne aggodalmaskodjatok« 19^3. Tervezte: Révész István. Kivitel: Budai Szövöműhely. sem lehet megismételni ugyanazon terítőn. Több olyan oltárterítőnk használatos, melynek csipkéjében a kehely és szőlőfürt egymást váltogatják, vagy kereszt, kehely és kalász. Ezek már nem jelképek, hanem csipkedíszek. >A jelkép magánosságot kíván. Ne féljünk az antependium figurális díszítésétől; A figura nagyobb lehetőséget nyújt, ahhoz, hogy az egyházművészet »taníthasson«. Itt is arra kell gondolnunk, hogy az egyházművészet nem »templomdípzítés«. Az oltárterítőnél sem elsőrendű a »dekorációk. hanem, hogy a rajta lévő ábrázolások kifejezzék azt, amit az oltár maga hirdet. Ha Jézus személyének jelképeit alkalmaztuk, az ő valóságos emberi személyét is ábrázolhatjuk. A magyar szövésművészet nagyon jó alkalmat nyújt figurális antependiumok készítéséhez, példája ennek a kelenföldi és győri egyházközség szövött antependiumkészlete. Az oltárantependium anyaga szerény legyen. Bár beszéltünk az antependíum díszítésé•> ről, mégis hangsúlyozzuk, hogy azon nem a dísz és nem is a figura, nem a kép a fontos. Bárruennyhe is erősíti a figurális díszítés az antependíum pedagógiai jelképességét, ez az oltárteritő nem a díszítésért, hanem a liturgikus színért van. Istentiszteleti feladatát puszta színével is teljesíti. A következőkben arról hallunk, mi az értelme annak, hogy az egyházi esztendő különböző időszakaiban más és másszínű oltárterítőket, szószéktakarókat látni templomainkban. * I. Braun: Die liturgische Paramente. Freib. 1924. 47. lap. Csak részben igaz az, amit J. Braun mond

0 az egyházi paramentumok jelképességéről. »Szerinte az a szimbolizmus, mely a liturgikus paramentumokhoz kapcsolódott és még kapcsolódik, nem őseredeti, azaz nem ez hozta létre a paramentumokat, hanem utólagos szimbolizmus, amelyet későbben vagy korábban, de mindig utólagosan a terítők adottságai és tulajdonságai alapján, több kevesebb igazolással« belemagyaráztak »azokba.« Amint láttuk a fehér oltárterítő eredeti jelképes gondolatból ered, mégpedig olyan jelképességből, melyet az őskeresztyének a mindennapi életből vettek át. Ünnepi cselekedeteket s különösen szent cselekedeteket nem is lehetett elképzelni a, fehér szín nélkül. A színes oltárterítőnek is eredeti jelképes elgondolás az alapja. Az oltár Kriszíps teste, úgy kell azt öltöztetni, mint a »Kriszituf;királyt.« Két liturgikus szín az, amely a keresztyén képzeletből származik, a fehér és a bíbor, melyhez később a fekete járul. A fehér színnek nemcsak vallástörténeti eredetére kell rámutatnunk. Azért választják elsőrendű liturgikus színnek, mert Jézusra emlékeztet, ártatlanságára, szentségére bűntelenségére és megdicsőült istenségére. Húsvét vasárnapjának hajnalán a keresztségben részesültek fehér ruhákat kaptak »az ártatlanságnak szűzi ieplét«. A fehér színnek a keresztyén szertartásokban eredeti erkölcsi és reprezentatív jelképpessége van. Ambrosius szerint a fehér ruhákat, az evangélium »tanácsa alapján« választják »mert amikor az evangélium az ö feltámadása dicsőségének akar kifejezést adni, Jézusnak hófehér ruháiról beszél«. A mindenkori eucharisztia mellett tehát különösképpen a húsvét