Kemény Lajos – Gyimesy Károly: Evangélikus templomok. Budapest 1944.

II. RÉSZ. A TEMPLOM ÉS A GYÜLEKEZET.

Isten országának abban a szőlőjében, melyet evangélikus egyháznak neveznek, mindnyájunk kötelessége dolgozni s abban a harcban, mely Isten országáért folyik, mindnyájunk kötelessége résztvenni. A szervezett gyülekezetek tagjainak nagyobb része — mondhatjuk — a munka és harc szempontjából tartalékban van. Mikor azonban valaki szórványba kerül, egyszerre mozgósított állapotba jut: Isten országának cselekvő munkásává s elsővonalbeli katonájává kell hogy legyen. A munkát és a harcot sem a pap, sem a tanító, sem a diakonissza, sem a gondnok, sem a presbiter nem végzi el helyette. Néki magának kell megragadnia a szerszámot és a fegyvert. Vajha sok olyan szórványhívünk lenne, aki meghallaná a hívást, engedelmeskednék Isten behívójának s elvégezné azokat a feladatokat, amelyeket szórványhelyzete ró reá! Igen, leleplező és megkísértő, nehéz sors ez: szórványban élni. Most azonban azzal a kérdéssel kell hogy foglalkozzunk: lehet-e szórványban egyházi életet élniP A templom a gyülekezeti élet központja, sziklaalapja és kővára, — és nincs tempóm. Nehézségek sora, hétrőlhétre megújuló lemondások és megalkuvások fakadnak ebből a szomorú tényből: nincs templom. Hol tartsuk az istentiszteletet? Válaszképpen erre a kérdésre egy szórványlelkész jelentéséből idézem a következő sorokat: »Tartottam már istentiszteletet magánházban, iskolateremben, olvasóköri helyiségben, ahová a szomszédos söntésből áthallatszott a vasárnapi részegeskedők kurjongatása, állomás várótermében két vonat között és sokszor szabad ég alatt.« Érezzük, hogy ezek a helyek nem méltóak és nem megfelelőek arra, hogy az istentisztelet ünnepélyes cselekménye elvégeztessék bennök, de sem a hívek, sem a lelkész nem tehetnek mást. Azt kell tenniök, amit lehet és úgy, ahogy lehet. A helyiség kérdése nem akaszthatja meg a munkát, hiszen úgyis olyan ritkán van istentisztelet a szórványokban. Nem a lelkész hibájából, ö menne szívesen minden vasárnap, de van olyan missziói lelkész, akinek félszáznál több szórványa van s missziói területe egy egész országrész, mint például a kárpátaljai misszió, vagy a székelyföldi misszió. Ha a közlekedési lehetőségek jók, ha van vasút, autó vagy motorkerékpár, akkor sem tud egy vasárnap 3—4 istentiszteletnél többet végezni. Sokszor előfordul az is, hogy a lelkész ott van, de a hívek hiányoznak. Ilyenkor úgy érzi magát, mint az a gazdaember, aki elindul vetni, teli örömmel, elszánt munkakedvvel, az aratás reménységével s csak kinn a határban veszi észre, hogy ellopták a földjét. Van a szórványgondoörörn a szórványban. Keresztelés Nagylakon, szórványiskolai oltárnál zásnak nagyon sok öröme. Az a lelkész legnagyobb öröme és egyetlen igazi jutalma, ha a szórványhívek szeretettel fogadják őt s legfőkép azt, akinek a nevében jár: Krisztust. De van keserűség is a szórványgondozásban. Az egyik tanyai szórványom harminc kilométernyire volt a paróchiától. Ebből húszat vonaton lehetett megtenni, tizet azonban csak gyalog, göröngyös, havas vagy poros tanyai utakon. Körülbelül 30 négyzetkilométernyi területen 20 evangélikus család lakott. Mindegyiket meglátogattuk. Először én. Azután a segédlelkész testvérem, végül egy hívő és szolgálatkész presbiter. Minden házban családi áhítatot tartottunk, mindenkit személyesen is meghívtunk az istentiszteletekre. Hét év alatt legalább száz istentiszteletet hirdettem ebben a szórványban. Ebből vagy harmincat egyáltalán meg sem lehetett tartani, mert senki sem jött el. A többin is csak két-három gyermek s ugyanannyi idős nő vett részt. De nem lehetünk türelmetlenek, a munkát folytatni kell ilyen helyen is. A sikertelenség keserűségét pedig kell, hogy megédesítse az a bizalom, hogy Isten — amikor eljön az ideje, akár ötven, akár száz esztendő múlva — felébreszti a ma még alvó lelkeket. A templom hiánya miatt különösen akkor válik nehézzé a helyzet, amikor a szórványhívő házasodni készül. Különös kegyelem, ha jegyese is evangélikus. Ha nem evangélikus, akkor sikeresen harcol ezzel a megcáfolhatatlan érvvel: A mi tempomunkban lesz az esküvő, mert nektek nincs templomotok. Mit mondjon erre az evangélikus fél? Felsóhajt és szomorúan bólint. További nehézséget jelent az, hogy — ha van is istentiszteleti hely — nincs benne oltár. Kevés olyan istentiszteleti helyünk van a szórványokban, ahová összecsukható oltárt lehetett beépíteni. Néhány missziói lelkész táskaalakú,