Kemény Lajos – Gyimesy Károly: Evangélikus templomok. Budapest 1944.

II. RÉSZ. A TEMPLOM ÉS A GYÜLEKEZET.

fájdalmasan megritkította sorainkat. Nádasdy Ferenc, a 17. századi Magyarország egyik leghatalmasabb földesura, katolikus vallásra való áttérése után, körülbelül negyvenezer jobbágyát kényszerítette hitehagyásra. A jezsuiták 1659— 1665 között ötvenezer lelket térítettek át. Állítólag maga, Sámbár Mátyás jezsuita páter 12 ezer lelket szerzett egyházának. A Dunántúlon a századforduló idején 15 evangélikus esperesség volt

? 1661-ben Muzsnay püspök már csak kilencet említ, a század végére pedig már csak kettő maradt: a győri és a kemenesaljai, alig 50 egyházközséggel, ami egytizede sincs a százév előtti számnak. Szegedy Ferenc egri püspök ezer főnyi szedett-vedett csapattal, katonaruhába bujtatott jezsuita-növendékekkel járta be a Felvidéket. A kalocsai érsek 80 evangélikus lelkészt űzött el. Bársony György püspök a turóci, liptói, árvái és szepesi egyházközségekben erőszakoskodott. Hogy müyen eredménnyel jártak ezek az erőszakoskodások, azt Nógrád és Bars példája világosan megmutatja. Nógrádban a 17. század elején csak négy plébánia volt, ami azt jelenti, hogy akkor Nógrádnak majdnem egész lakossága evangélikus volt. Az ellenreformáció következtében a plébániák száma tízre, majd negyvennégyre szaporodott. Barsban a 16. században 50 evangélikus egyházközség volt, 1637-ig a lelkészek elűzése és a templomok elvétele következtében tíz megszűnt. 1691-ben újabb 27 templom erőszakos elvételéről panaszkodtak a barsi evangélikusok, a 18. század elején pedig már szinte nyoma sem volt Barsban az evangélikusságnak. Fogyásunk és elszóródásunk másik oka a reformáció irányainak szétválása volt. A színmagyarság nagy tömegei kiszakadtak sorainkból és a kálvini reformációhoz pártoltak. Harmadik oknak a külső és belső telepítéseket vehetjük. Mi sem természetesebb, mint az, hogy a 18. századi Magyarországon, melyet Regnum Marianumnak neveztek s ekként is kormányoztak, a más célzattal történő telepítések sem mentesülhettek a felekezeti szempontoktól. Emlékezzünk meg végül a belső néphullámzásról is, melynek során a falusi népesség a városokba, a kopár felföldek lakossága pedig a termékeny alföldekre tódult. Az evangélikusság jelentős hányada a Felvidéken élvén, a dél felé húzódó csoportok, vagy egyesek a szórványstatisztikát nálunk sokkal inkább rosszabbították, mint hasonló néphullámzás bármely más egyháznál. Éppen így a városokba való tódulás is a mi szórványainkat szaporította leginkább. Így alakult, illetve erősödött meg a 18. és 19. században sok városi gyülekezet a falusi gyülekezetek rovására, de így állott elő az a helyzet is, hogy az összes városok 70 százalékában szórványevangélikusság él. íme, így lettünk kisebbség és így lettünk szórványegyház. Szórványban élni: nemcsak sors, hanem leleplezés is. A kisebb-nagyobb anyaegyházközségek gyülekezeti közösségében senkiről sem állapítható meg, hogy keresztyénsége élet-e, vagy csak szokás. A szórvány, ahol nincs gyülekezet s nincsenek meg az egyházias élet külső kellékei, leleplezi az embert: van-e keresztyén hite, evangélikus öntudata, vagy nincs ? Ahol van templom és gyülekezet, ott az ige után vágyódó, templombajáró és úrvacsorával élő lelkek tömegében könnyen megbúvik több-kevesebb olyan ember, akinek templomozó élete puszta szokás, vagy a falu társadalma által rákényszerített kötelesség. Szórványban kitűnik: életszükséglet-e számára az ige, vagy nem? Kitűnik abból, hogy előveszi-e bibláját vagy nem, tart-e családi áhítatot vagy nem? Igen, a szórvány sok, azelőtt egyháziasnak látszó evangélikus embert leplezett már le s mutatta meg neki is, nekünk is, hogy evangélikus vallásossága csak máz volt rajta. Szórványban élni: állandó kísértés is. A nagyobb felekezetek kinyújtják mohó kezüket a maroknyi evangélikus után s ezekben a kezekben csalóka ígéretek aranypénze csillog, ígérnek boldog házasságot, nagyobb kenyeret, könnyebb érvényesülést s mindezért »csak« hűtlenséget kívánnak. A többség a kisebbséget egyszerűen csak meghódítható zsákmányként kezeli, ha pedig a hódítás nem sikerül, akkor elhanyagolható mennyiségként. Amikor milliók igent zúgnak, akkor ki törődnék azzal a néhányemberrel, aki keményen nemet tud mondani? Amikor milliók tagadnak, akkor ki figyelne azokra a kevesekre, akik alázatosan igent tudnak mondani? S a kísértés ott van, hogy a maroknyi, elhanyagolt nép lassan-lassan együtt zúg és együtt megy a tömeggel S ha még ez sem sikerülne, akkor a többség egyszerűen leszavazza a törpe kisebbséget. Megfosztja jogaitól, érdekeire nem tekint, útjába akadályokat gördít. s abban reménykedik, hogy e jogfosztott és háttérbe szorított néhány ember egyszer csak mégis beadja a derekát. Sajnos, nem hiába reménykedik ebben. Szórványainkban mindhárom kísértés megtalálható s bizony kevesen vannak, akik mindvégig hűségesek tudnak maradni. Szórványban élni: végül feladat is. Mindenki ismeri az egyetemes papság evangélikusbibliai tanítását. Mindenki tudja azt is, hogy