Kemény Lajos – Gyimesy Károly: Evangélikus templomok. Budapest 1944.

I. RÉSZ. A TEMPLOM.

mennyezeti kiképzés. A boltozott mennyezetek önmaguk alakjánál fogva tagozást, lüktetést hoznak a térbe, amint az olasz kiindulású rendszereknél erre már rámutattunk (50. ábra). A kassai templom nagy kupolája a ráhelyezett opeionnal ünnepélyességet áraszt. A sík mennyezetek gyakran, mint a belső teret erőteljesen lezáró felületek jelentkeznek különösen akkor, ha fakazettás kiképzésben mutatkoznak. Nem egyszer, mint egyedüli, de így is elégséges díszítő tényezőként szerepelnek. Az evangélikus templom belső megjelenésének tárgyalása után a külső kiképzésre kerül a sor. Lássuk először a tömegképzést. A templomépület tömegét két rész alkotja: 1. a templomtorony tömege, vagyis röviden a torony; 2. a templomtér tömege, vagyis a templomtest. A torony alkalmazásában a II. József türelmi rendeletét módosító rendelkezés adja a megindulás lehetőségét. A türelmi rendelet imaházat engedélyez torony nélkül és oldalsó — nem az utcáról nvíló — főbejárattal. A rendelet enyhítő és módosító határozatai a torony megépítéséhez, is megadják a lehetőséget. Ennek következtében láthatunk templomokat torony nélkül, annak folyományaképpen, hogy a türelmi rendelet előtt épültek és azóta a gyülekezet vagy anyagi, vagy más egyéb oknál fogva, nem emelt a templom mellé tornyot. Tudunk tornyos templomokról, melyeknél a torony a templomtest után épült és olyanokról, melyeknek a tornya a templommal egy időből való. A torony — ha van ilyen — a templom hossztengelyében helyezkedik el. Túlnyomórészt egyedül, nem párosával fordul elő. A kéttornyos megoldás ritkaságszámba megy. Az olasz renaissance és barokk tornyot nem alkalmaz gyakran. Két torony egymástól távolesően nyert elhelyezést, úgy, hogy a kifejlődött templomhomlokzat monumentalitását nagyobb kierjedésénél fogva növelje. Ezt látjuk a kassai evangélikus templomnál is. Németországban a középkori tradíció szerint az egyedüli torony a templomtér hossztengelyében áll és a főbejárat rajta vezet keresztül. A Sturm-féle megoldásúak is egytornyosak. A hossztengelybe állított torony rendszerét látjuk a XVIII. sz.-tól kezdve a magyar evangélikus egy tornyos rendszernél is. Amint a türelmi rendelet már a tornyot is engedélyezte, az oldalsó főbejáróból mellékbejáró lett és a főbejáró a tornyon haladt át. Ezzel a templom főbejárata architektonikusan hangsúlyozott kiképzést kapott, a templom főhomlokzata pedig monumentalitást biztosító formai tényezővel gazdagodott. * A főhomlokzattal magával alább lesz alkalmunk foglalkozni kapcsolatban a toronykiképzésekkel. A templomok hátsó homlokzata, amennyiben a belső tér apsziskiképzést nyert, az apszisablakokat tartalmazza. Oly esetben, mint azt a mezőherényi II. templomnál látjuk (51 ábra), a toronnyal szemben fekvő homlokzat — mivel azon is van bejárat — mint oromzatos homlokzat alakult ki. Az orosházai templom szárnyvégződései is oromzatos kiképzést kaptak. Az oldalhomlokzatok jellegét az ablakok adják. A karzat alkalmazása maga után vonja az ablakok megosztását felső nagyobb és alsó kisebb ablakokra. A karzat nélküli templomokat többnyire végigmenő hosszú, magas ablakok világítják. Ez a jelenség nem általános érvényű. Találkozunk karzatos és hosszúablakos, valamint karzatnélküli és megosztott ablakos megoldásokkal. Az oldalbejárók, melyek a kormányhatósági rendelkezések folytán főbejáratokként szerepeltek, egyszerűen, mint kiképzés nélküli nyílások jelentkeztek (52. ábra). Az ablakkiképzések elég változatosak. Vannak szegment- és kosáríves záródású barökkablakok, melyeket egyszerűbb vagy díszesebb keretezések fognak körül. A mezőberényi II. templom (55. ábra) ablakfoltjának növelése céljából látjuk az ablak nyílását fülkeszerű homorlatban elhelyezve. Ez a motívum a copf-stílusra jellemző és nálunk Fellner Jakab neves 51. MEZŐBERÉNYI TEMPLOM.