Kemény Lajos – Gyimesy Károly: Evangélikus templomok. Budapest 1944.
BEVEZETÉS.
A TEMPLOM SZÉPSÉGE Irta: D. KAPI BÉLA »Egyet kérek az Úrtól, azért esedezem: hogy lakhassam az Ür házában életemnek minden idejében, hogy nézhessem az Ürnak szépségét és gyönyörködhessem az 0 templomában.« Zsolt. 27, 4. A templom szépségének van egy elrejtett belső része. Az az igazán szép templom, amelyik betölti hivatását. Külsőleg építészeti műremekké teheti klasszikus stílusának következetes keresztülvitele, lényegből származó díszítésének nemessége, az egyház hitfelfogásával egybesimuló összhangja, belső szépsége mindig az ember életében való szolgálatának betöltésétől függ. A templom szeretete azután szépségének megértésével kapcsolódik. Külsőleg szeretem csupán, ha művészi értékéért szeretem. Nekem azonban életté váló szeretettel belső szépségéért kell szeretnem. A templom-szeretet őserejű érzésében az egész ember megszólal. Egybeolvad örökkévalóság felé forduló vágyódása, lelket elárasztó könyörgése, elmúló és megmaradó igényeit bírálgató mérlegelése. Szívének vágyódásai egyetlenegy pontba futnak össze. Szárnyra lebbenő kérései egyetlenegy kérésben egyesülnek. Annyira elfogja az egyetlennek érzett legnagyobb vágyódás, hogy lelkének hárfáján — félbemaradt melódia tört akkordjaként, — meghal sokféle esedezése s megszólal templom után sóvárgó éneke. Földi érdekeit, külső életviszonyainak változását, boldogságának feltételeit hidegen nézi. Egyet kér csupán az Úrtól, egyért esedezik: hogy lakhasson az Ür házában életének minden idejében. De ennek a templomszeretetnek mélyfekvésű alapja támad, amidőn az Isten szépségével kapcsolódik egybe. Számára a templom emberfundálta épületnél többet jelent: az Űr szépségét rejti magában. 1. A templom legnagyobb szépsége abban van, hogy az Istené. Az ö háza. Dicsősége hajlékának helye. Szentlelkének műhelye. Benne és általa kirajzolódik örökkévaló szépsége. Isten szépségét költő tolla, festő ecsetje, szobrász vésője sohasem képes megörökíteni, de a templom szemünk elé állítja, megszólaltatja, elevenné teszi a szószék, az oltár, a padsorok Istentől végzett munkájában. Isten igéjének tiszten és igazán hirdetése Isten szépségét mutatja. Az igazi Istent állítja elénk, a Krisztusban testté vált igét, s benne megismertet önmaga örökkévaló lényegével. Tanút szólaltat meg arról, hogy á Messiásnak el kellett jönnie és arról is, hogy a bűnösök megváltására tényleg eljött. Egyedüli hitelességgel ő maga beszél saját magáról. Szívét mutatja, cselekvéseit feltárja, akaratát hirdeti, ítéletét jelentgeti. Az oltári gyertyák sápadt fénye ráhull Krisztus keresztjére s megvilágítja Istennek a megváltó halálban kifejezett utolérhetetlen szépségét. A legnagyobb szeretet: a kegyelem és a kegyelem a legnagyobb szépség. Az úrvacsora szentségében megjelent kegyelem Krisztus áldozati halálában s a halál és ördög hatalmától megváltott ember szabadulásában Isten szépségét rajzolja elénk. Isten szépséges arca Krisztus vérével van megrajzolva. A templom-padsorokban igét hallgató és imádkozó sereg felett Isten szépsége nyugszik ezüst felhőként. Az ö csodálatos munkája, hogy akik kezét megragadják, a hit és szeretet közösségében egymás kezét is megtalálják. Isten személyével kapcsolatosan, Luther szavait alkalmazva, abban rejlik a templom szépsége, hogy Isten az ige és a szentség által országának kapujába állít minket. 2. A templom belső szépsége azután abban van, hogy az az ember tulajdonává válik. Kimondhatatlan boldogságot, de egyszersmind komoly kötelezést rejt magában ez a felkiáltás: az én templomom! Azonban nem jogi, hanem lelki birtokolásról van szó. A kérdés nem oldódik meg azzal, hogy egyházi tagságunk és adófizetésünk alapján jogunk van az »én templomom«-ról beszélni. A templom csak állandó használat által válik az enyémmé. Felragyogó szépsége akkor lesz nyilvánvaló, ha
