Kemény Lajos – Gyimesy Károly: Evangélikus templomok. Budapest 1944.

BEVEZETÉS.

Isten ajándékaképpen elfogadom, benne és általa életemet kiépítem. A zsoltárköltő két irányban vezeti ezt a gondolatot. Azt kéri az Ürtól, hogy »lakhasson« az ö házában. Nem a templom látogatására kér engedélyt. Nem hosszabb-rövidebb időre a templomban való tartózkodás lehetővé tételét kéri, hanem »lakni« akar az Isten házában. Másik gondolatában pedig azt mondja, hogy »életének minden idejében« akar az Űr házában lakozni. Életének minden korszakát és változó idejét, ifjúságát és öregségét, küzdelmét és pihenését, boldogságát és szenvedését egybekapcsolja a templommal. A templom szépsége felragyog számomra, ha boldog bizonyságtétellel elmondhatom, hogy »életemnek minden idejében lakozom az. Űr házában«. Fiatalságban, meglett korban, öregségben, álmok idején, keserű ébredéskor, eredményes munkálkodásban, megaláztatásban, kereszt alatt, mindig »lakoznom« kell az Űr hajlékában. Csak ebben az esetben mondhatom: az én templomom! Az én templomom, ha Isten ajándékát alázatos szívvel, boldogan elfogadom s hívő bizalommal átadom neki elhordozhatatlan életterhemet. Szent igéjét, bűnbocsátó kegyelmét kínálja. Bűneimet leveszi rólam. Összetört szívemet minden nyomorúságával és kísértésével együtt atyai kezébe veszi. Nemcsak tanítást, hanem életkenyeret ad, úgyhogy aki hozzájön, meg nem éhezik és aki hisz benne, meg nem szomjúhozik. Beteljesedik Isten titokzatos ígérete: az igében Krisztust kapjuk, erőt, megtartást, életet. Az úrvacsora szentsége mennyből alászállott kenyér számunkra. Ha valaki eszik e kenyérből, él örökké. Abban van a templom szépsége, hogy Isten igéjének hallgatása, az úrvacsora szentségvétele által a templomot a magamévá teszem. Ez azonban Istennek való állandó engedelmesség által történik. Luther intése szerint: »Nem azt parancsolja nekem az Isten, hogy bámészkodjam azon, mit cselekszik angyalaival együtt a mennyekben, hanem Jézusra mutat: Ez az én szerelmes fiam, őt hallgassátok!« A kegyelem oltáránál őt kapom ajándékul, ö pedig azzal lesz Urammá, hogy megváltott a bűntől, ördögtől, haláltól és minden bajtól. Az én templomom, ha imádságnak háza. Padsorának valamelyik helyén nemcsak a ruhám és testem, hanem szívem is ott van. Halkan beszélek Istenhez. Szívem némán kiáltja nevét. Fejhajtva, csendesen várom, hogy aláhajoljon, feleljen és felemeljen. Drága emlékek aranyfonalai kötöznek az én templomomhoz. Evek, évtizedek óta benneélek. Keresztelő medencéjénél homlokomra hullott a keresztelővíz. Oltáránál mondtam hűségfogadalmamat. Szentigéjén nevelődtem, kegyelemasztalánál erősödtem a bűnbocsánat Ígéretével. Élettársammal oltárától indultunk kéz a kézben, egy szívvel, egy úton. Ebbe a templomba jártak öregszüleim. Ismerem, hogy hol ült az édesapám. Megsimogatom azt a helyet, melyre édesanyám hajtotta csendes ima-sóhajtással jóságos fejét. íme, drága emlékek is az enyémmé teszik a templomot ós megnövelik annak belső szépségén kívül azt az igazságát, hogy Isten ajándékának elfogadása teszi az én templomommá. Igéjével, szentségével országába vezető kaput emel és én áthaladok boltíve alatt! Ebben áll a templom belső szépsége saját személyem oldaláról tekintve azt. Áthaladok az Isten országába vezető kapu bolthajtása alatt. 3. A templom szépsége végül ebben a rövid szóban van megjelölve: a mi templomunk! A templomot a hívek áldozatkész buzgóságával az egyház építi, hogy abban a szent Istent közös istentiszteleten imádja. Bástyatornyos erős vár. Belső fundamentuma az élö Krisztus. Falai között egyházunk hitvallásos szelleme ól. Történelmi küzdelmek között oltáránál találtak menedéket hitükért üldözött eleink és igehirdető tanításán nevelődtek egyházunk bizonyságtevői. Templomok története tükrözi egyházunk múltját s templomok életéből és munkájából szövődik históriánk jövendő fejezete. A mi templomunk azt jelenti: az én egyházam temploma. Belekapcsol történeti egyházam testébe. Küzdelmes múltjának dicsőségében részesít. Mai idő nehéz kötelességeinek osztályosává tesz. Beiktat jövendőjének építőmunkásai közé. Szívemre helyezi önmagát és megterheli lelkemet az érte való felelősséggel. Mondják sokan itt is — ott is: nincsen a templomok közt különbség. Minden templom egyforma. Mindegyikben Isten lelke sugárzik, kegyelem és szeretet munkálkodik, áldott békesség simogatja lelkünket. Minden templom — templom. De az én templomom, a legdrágább, az igazi, a nélkülözhetetlen, csak a mi templomunk lehet. Benne egyházam hitvallási alapjára helyezem lelkem üdvösségét, életem kicsi és nagy kérdéseit s általa megtalálom az élő Isten kezdettől-végig elegendő kegyelmét. Az én templomommá váló mi templomunk belső szépsége: hithűség, egyházszeretet, lelkiegység, önmagunk életének szolgálatra ajánlása, egymásért való felelősséghordozás. A templom igazi szépségének Isten kegyelméből segített kidolgozása után elmondhatjuk: gyönyörködöm az Ur templomában! Szükséges azonban, hogy maga a szent Isten is elmondhassa: gyönyörködöm az én szép templomomban!