Kemény Lajos – Gyimesy Károly: Evangélikus templomok. Budapest 1944.

I. RÉSZ. A TEMPLOM.

Erdélyben, ahol a fejedelmek nemzeti uralma alatt, egy évszázadon át teljes vallásszabadság uralkodott, a protestáns egyházak megőrizték örökségül kapott középkori templomaikat. Ezért vannak ott oly nagy számmal evangélikus kézen is régi templomok, főleg szászlakta területeken, Nagyküküllő és Nagyszeben környékén, a Barcaságban és Beszterce vidékén. Magyarország más területein az evangélikus egyház az ellenreformáció és a népszerű, tehát erősebb református egyház javára tért veszített, úgyhogy csak kisebb területen tarthatta meg középkorból származó templomait, csak á Felvidéken, főleg Gömör megyében, ahol a magyar és vegyesajkú lakosság, a súlyos megpróbáltatások ellenére is kitartott evangélikus hite mellett. Gömör vármegye északi, Szlovákiának itélt részein állnak még középkori származású evangélikus templomok, melyeket az evangélikusok rendeztek be a barokkorban művészi oltárokkal, padokkal és népesítették be művészi szempontból is jelentékeny síremlékekkel. * A középkori evangélikus templomok bemutatásánál a következőkben nem követjük az építészet fejlődését legjobban illusztráló időrendi tárgyalásmódot, mert ehhez az építészettörténeti kutatásunk mai állásánál fogva kellő támpontokkal nem rendelkezik. E helyett megfelelőbbnek láttuk a templomokat földrajzi elhelyezkedésük szerint csoportosítani. A földrajzilag egybekapcsolt csoportokon belül igyekszünk majd kidomborítani az időrendi kialakulás menetét. Középkori templomaink ismertetését az erdélyi szászterületeken álló műemlékeink bemutatásával kezdjük meg, mert ezen a vidéken a középkori építészet mindkét időszakából, a román korból és gótikából származó emlék annyi van evangélikus lcézen, hogy azok alapján akár Erdély középkori építészetét lehetne megrajzolni. Erdély építészetével a magyar műtörténetíráson kívül főleg németek foglalkoztak, akik azt állítják, hogy Erdélyben a középkori építészet csak a XII. század végével kezdődik, ami egybeesik a szászok betelepítésének időpontjával, tehát ebből okszerűen az következik, hogy az építészet teljesen német befolyás alatt fejlődött ki. Ezzel szemben áll az a tény, melyet a német írók nem ismernek, hogy Erdélynek azon a részén is, melyet később igénybevettek a szászok letelepítésére, jóval azok megjelenése előtt a magyar királyok ós szerzetesrendek figyelemreméltó alkotásokat hoztak létre. így például, mikor a szászok megjelentek, már régen megkezdték a gyulafehérvári székesegyház, az erdélyi püspökség katedrálisának építését éspedig a dunántúli bencés szerzetesi építőiskola, valamint az esztergomi királyi építőműhely közreműködésével. Ezek a műhelyek tudásuk és tapasztalataik legjavát adták a székesegyház megvalósításához úgy, hogy benne Magyarország legjelentékenyebb és méretre is legnagyobb Árpád-kori templomát alkották meg. A gyulafehérvári székesegyházon kívül állt már a harinai templom, mely kéttornyos háromhajós bazilikális megoldásával nem hozható a szászokkal kapcsolatba, csakis a dunántúli bencésmühely közreműködéséből származtatható. Bizonyos azonban, hogy Délerdélyben az építészet a szászok bejövetelével (a XII. és XIII. század fordulóján) erősebb lendületet vett a betelepülők igénye következtében. A_ szászok első raja a Barcaságban, majd Nagyszeben környékén talált otthonra. Itt alakult ki a jellegzetes nagyszebenvidéki románkori templomtípus, mely háromhajós bazilikális elrendezésű, keleti végén apszisokkal lezárt, nyugati oldalán rendszerint toronnyal ellátott templom volt. Néha a tornyot elhagyták. A gazdagabb megoldást pedig a kéttornyos bazilikák jelentették. Ez utóbbiak létrejöttében az Árpádkor magyar szerzetesrendjeinek hatása kimutatható. A románkorban a nyugati országokban elterjedt, különösen Franciaországban meghonosodott keresztházas, négyezetitornyos megoldásnak példája csak elvétve fordult elő itt. Ezek közé tartozik a Nagyszeben melletti Kistorony temploma, valamint a koragótikus prázsmári erődtemplom, mely máig is megőrizte eredeti négyezeti tornyát. Feltűnő, hogy Erdély szászokkal betelepült részén a Magyarország más területein egyébként sűrűn előforduló egyhajós, egytornyos, félköríves vagy egyenes szentélyű románkori templom típusa jóformán hiányzik. Ezt erős átalakításokkal egyedül csak a homoródi templom képviseli. A tatárjárás Erdélyben is végét jelentette a romás stíluskorszaknak, s egyengette útját a nyugatról mind erősebb hatásokkal jelentkező gótikának. Az új építőstílus mesterei a ciszterciek voltak, akik Kercen, az Olt folyása mentén, nagyméretű háromhajós bazilikális keresztházas toronynélküli templomot építettek, mely Erdély XIII. századvégi koragótikus építészetre nagy hatással volt. A kerci felfogás szerint épültek, — hogy csak az evangélikus kézen levőket említsük — a brassói Bertalan, a prázsmári és a halmágyi templomok A gótika virágkorában, majd különösen a későgótika idején, a polgárosodás fejlettebb szintjén a felkerekedett építőkedv az Istenháza létrehozatalában nyert kielégülést. Községek és városok versengtek egymással a gótika különféle szakában, különféle típusú és alaprajzi elrendezésű templomokat hozva létre. A koragótikában még nem szakítottak egészen a román-