Kapi Béla: Egyetemes magyar protestáns egyháztörténet az evangélikus népiskolák V. és VI. osztálya számára. Győr 1942.

MÁSODIK RÉSZ - Magyar Protestáns Egyháztörténet - II. Küzdelem a protestáns vallásszabadságért

G4 tatlankodva kérdezi, hogy „honnan vettek hatalmat a refor­máció egyházainak hívei, hogy prédikáljanak, kereszteljenek, szuperintendenst, szeniort, prédikátort válasszanak?" Az üldö­zés következtében meggyengült az egyház szervezete is. Sokszor nem volt püspök és esperes a gyülekezetek felett, sőt a lelki­pásztorokat is elüldözték. Az egyház külső szervezetét meggyengítették, de belső ere­jét nem törhették meg. Az üldözés veszedelmes idejében Isten igéje összetartotta a hívek seregét. Ha elvették a templomokat, imaházakká lettek a nemesi kúriák, a kicsi jobbágyházak, a pajták és az erdőségek. Az artikuláris gyülekezetek templomai állandóan megteltek, de a templom nélküli nép szintén megbe­csülte az igét és az úrvacsora szentségét. A családi otthonokban Bibliát olvastak, énekeltek, imádkoztak, mint az első keresz­tyének. Ebben az időszakban áthullámzott egyházunkon az evan­géliumi vallásos kegyesség ama irányzata, amit pietizmusnak nevezünk. A kiváló német belmissziói munkáknak, Francke Ágost Hermannak és munkatársainak hatása nyilatkozott meg ebben az irányban, mely a vallásosság erősítésére, a kegyesség­gazdagítására, a bűnbánat felébresztésére és Isten kegyelmi esz­közeinek megbecsülésére buzdított. Hazánk némely vidékén túl­zásai miatt nem szívesen látták ezt az irányzatot, de csakhamar megtisztult az, úgyhogy egyházunknak áldásává vált. Megerő­sítette Isten igéjének szeretetét, bevitte azt a családi otthonokba. Megkedveltette a házi istentiszteletet. Komoly bűntudatot éb­resztett s arra törekedett, hogy az úrvacsora szentségének vé­tele ne legyen csupán kegyes szokás, avagy üres külsőség, hanem Krisztus valóságos testének és vérének vétele által Krisztussal való teljes egyesülés legyen. Ezért a gyónás elmélyítésére töre­kedett s megkövetelte a hívektől, hogy lelkipásztoraikkal együtt készüljenek elő az úrvacsoravételre. Nagy jelentőséget tulaj­donított ez az irányzat hitvallási iratainknak s ezeknek a szel­lemével töltötte meg a vallásos életet. Az iskolában szintén az evangéliom szellemét érvényesítették, hívő evangélikusokat ne­veltek. Nagy jelentőséget kapott a Káté-tanítás, az egyházi éneklés és a vallásos nevelés.

Next

/
Oldalképek
Tartalom