Ottlyk Ernő: A pedagógus Luther. Budapest 1942.
1. A nevelés antropológiai alapvetése.
16 naschen.'' 27 „Kein grosser Held hat grosse Taten getan ums allgemeinen Nutzen willen, sondern aus Ehrsucht und ist der halben verdammt! Daraus will folgen, dass solche natürlichen angeborenen Begierden und Neigungen böse sind." 28 * Megdöbbentően szól Luther arról, hogy a gyermek bűnössége bár nem kifejlett és nem látható úgy, mint a felnőttnél, mégis benne nyugszik és megeievenedésre vár. „Lieber Gott, wie lieb wird Adam, Kain gehabt haben, den erstgeborenen Menschen, welcher darnach ein Brudermörder geworden ist."2!* A gyermek homályos ítélőképessége miatt a nevelőnek kell a szigorral a gyermek lelkiismeretének lenni. Nem lehet szabadjára engedni a gyermeket, akaratának határt kell szabni, mert bűnös akarata romlásba vinné őt, azonban a korlátozást sem fogadja önként a gyermek, azért szükség van a büntetésre és fenyítésre. „Wie werden die Kinder verderbt, wenn man ihnen ihren Willen lässt und straft sie nicht!" 30 31 Szigorúnak kell lenni a bűnnel szemben, s meg kell torolni azt, de szeretettel kell fordulni a bűnöshöz, védelmező, intő jóindulattal kell vezetni. „Man soll ein Kind steuppen, doch Essen und Trinken geben, dass es sehe, dass man's gern from hette. s’ A büntetés után következnie kell a megbékülésnek, a „recipére in gratiam"-nak. „Man muss also straffen, dass der apffel bei der raten sey." 32 Ezekből is látható, hogy Luther szerint a bűnös gyermekkel szembeni magatartás a szigorúság és szeretet kettősségén alapszik. Azért lehetetlen a gyermeket nem büntetni, mert bűnös; de azért lehetetlen a gyermeket nem szeretni, mert Isten ajándéka. b) A felnőtt ember kifejlődésének befejezettsége miatt nyilvánvalóan bűnös és a bűn uralma alatt álló, szinte azt lehetne mondani „kifejlődött bűnös"; a gyermeknél azonban, bár világosan láthatók rajta az eredendő bűn következményei, mégsem találjuk a bűnös létnek olyan számtalan megnyilvánulását, mint a felnőttnél. A gyermekben benne rejlik a bűn, mint valóság, — jóllehet, még nem bontakozott ki s jelenléte még el tud rejtőzni a ráismerés elől. Így szól Luhter a gyermek viszonylagos ártatlanságáról is. Azonban mikor ezt teszi, mindig csak a felnőttekkel való összehasonlításkor szól így, szinte: a nagyok megszégyenítésére és alázotasságra való szorítására. Tehát nem elvi alapon mondja ártatlanoknak a gyermekeket, hiszen ez az antropológiája alapján lehetetlen is! Azonban nem tud csodálat és elragadtatás nélkül megállani 27 A. B. II. 124. 28 A. B. III. 380. 28 A. B. III. 245. 30 A. B. III. 245. 31 A. B. V. 253. 32 A. B. III. 416.
