Urbán Ernő: Krisztus keresztje. Budapest–Sopron 1941.
Krisztus meghaljon, de nem egyenes isteni parancsra, hanem, mert másképpen lehetetlenség az emberiség megmentése. Azt pedig az értelemnek is méltányolni kell, hogy ő minden áron meg akarta menteni az embereket. Egyedül azért kellett tehát neki meghalni, mert ő maga akarta. Akaratát semmiféle kényszer sem kötelezte. Nem rajta kívülről, hanem egyesegyedül saját akaratából való az, hogy így döntött. 107 ) A kereszthalál szükségképpeni volt, de csak Krisztus üdvözítő akarata és mentő szeretete miatt. Azután világosan rámutat Anselmus, hogy nem engedelmessége által — nem azért, mert Isten parancsolta neki —, hanem az engedelmesség miatt éri őt a halál. 108 ) „Életében és szavaiban tántoríthatatlanul ragaszkodott az igazsághoz (veritas et iustitia)." „Állhatatosan megmaradt engedelmesnek." Ügye az volt, hogy akarata mindenben „egyezzék az Atya akaratáéval". Akármilyen nehéz volt is, addig tusakodott, amíg el nem mondhatta, „legyen meg a te akaratod". 109 ) Engedelmes élete miatt támadt reá a hitetlen és istentelen emberek ádáz ellenségeskedése. Nem bírták elviselni az igaz jelenlétét, aki teljesen oda szánta magát Istennek és ezért törtek életére Ö azonban ingadozás nélkül ment előre az igazság útján," vállalta a legkeservesebbet, a halált is, hogy egy tapodtat se tágítson ettől az úttól. Isten kezébe tette le életét, teljesen rábízta magát az ő szeretetére, mert abban bízott, akinek van hatalma, hogy Őt feltámassza. ' Végül feltárja előttünk Anselmus Krisztus halálának Istent szolgáló életével való szoros összefüggését. A váltság eseménye új oldaláról világosodik meg. Azzal a cselekedetével io?) nec ex necessitate moriatur, quia omnipotens erit, nec ex debito, quia nunquam peccator erit, et mori possit ex libera voluntate, quia necessarium erit. II, 11. Sch. 49, 20. 108) ipse sponte sustinuit mortem, non per oboedientiam descrendi vitám, sed propter oboedientiam servandi iustitiam, in qua tarn fortiter perseveravit, ut inde mortem incurreret. I, 9. Sch. 14, 5. 109) I, 9. Sch. 13, 26. I, 8. Sch. 12, 41. I, 9. Sch. 15, 30. Non ergo venit Christus voluntatem suam facere, sed patris, quia iusta voluntas, quam habebat, non erat ex humanitate, sed ex divinitate. I., 9. Sch. 15, 14. accepíae bonae voluntatis spontanea et amata tenacitas. I, 10. Sch. 16, 21.
