Urbán Ernő: Krisztus keresztje. Budapest–Sopron 1941.
12. fejezet. Anselmus bizonyságtételének szerkezete és írásszerűsége. Mielőtt összegeznénk Anselmus tanítása bíráló méltatásának eredményeit, állítsuk szemünk elé a Cur Deus homo rövid foglalatját. Az a kérdés mozgatja gondolkodását: miért lett Isten emberré? A felelet abból indul ki, hogy az ember bűnbe esett. A bűne pedig az, hogy nem ad Istennek dicsőséget, azaz nem akar engedelmeskedni Isten akaratának. Isten igazságossága azonban elégtételt követel. Az ember nem tudja megadni, mivel képtelen a kötelesnél többet adni Istennek; még csak nem is gondolhat arra, hogy elégtételt adjon, azaz nagyobbat mindennél, ami csak Istenen kívül van. Egyedül Isten szerezheti meg azáltal, hogy emberré lesz és igazsága szolgálatában halálra szánja magát, önfeláldozása felülmúl minden bűnt és ezzel fizeti meg az ember minden tartozását. Azért lett tehát. Isten emberré, hogy halálában kiengesztelődjék és bocsánatot szerezzen a bűn miatt elveszett és elkárhozott embernek. Ebből világosodik meg a szükségképpeniség végső értelme is. Azért kellett a Fiúnak meghalnia, mert szeretett minket és helyettünk tökéletesen engedelmeskedett. 259 ) Ebből az áttekintésből is világosan kitűnik Anselmus és ezzel egyúttal az egyetemes keresztyénség Krisztus váltságszerzőhaláláról szóló hiteles és hivatalos tanításának jellegzetes alakja. Minden ízében Isten-központú, theocentrikus. Az élő Isten uralkodik mindenen, aki rejtetten nyilatkoztatja ki magát és titokzatosan viszi véghez a kiengesztelődés művét. Az ember csak úgy jelenik meg, mint akit a maga számára teremtett. Önmagában nincsen értéke és célja az embernek, csak Istenhez való viszonyában. A bűnbeesésben éppen a Teremtő és a teremtmény közötti személyes közösség tört szét. Az ember fellázadt és ellensége lett Istennek. Azonban ez a végzetes fordu259) Vogel i. m. 20 1.
