Urbán Ernő: Krisztus keresztje. Budapest–Sopron 1941.
értelme. Ennek hiánya miatt egy önkényesen eltorzított Anselmus-kép elleni harc volt csupán az Anselmus elleni támadások zöme, amely egyáltalában nem érintette igazi tanítását. Már magának a Cur Deus homonak figyelmes, beható elemzése minden kétséget kizáró egyértelműséggel mutatja, hogy a Szentírás és az egyház Hitvallása egy pillanatra sem szűnik meg, hogy gondolatsorainak előzménye, tárgya és mozgatója legyen. Töretlen következetességgel érvényesül Krisztus váltságszerző halálának taglalása közben a „hiszek, hogy megértésre jussak" módszere. A szóban forgó elv helyes megértéséhez hadd idézzük emlékezetünkbe Anselmus eljárásának elvét. A Hitvallásnak egyik tényét szándékozik behatóbban megvizsgálni, jelen esetben a kinyilatkoztatás történetének közepét, a kiengesztelődés eseményét. Az evangéliumban minden erre mutat és minden ebből ered. E felől rendíthetetlenül bizonyos Canterbury érseke is. Azonban, mivel éppen ennek a központi ténynek, az üdvösség szívének mélyebb megismerése a feladata a Cur Deus homo-ban, kérdésessé teszi ezt, még pedig igazán kérdésessé. Világosan megjelöli és szabatosan körülhatárolja ezért a kérdést: „Istennek testté levéséről van szó és mindarról, amit az Ige által felvett emberről hiszünk." „Ezért akként kell eljárnunk, mintha sohasem lett volna meg a megtestesülés és mindaz, amit erről az emberről mondunk.' m ) Ez a „mintha" mutatja legjobban, hogy csak azért gondolkozik egy darabig, ideiglenesen ,.Krisztus nélkül", mert Krisztus megismerése a megoldandók eladat. Egy percre sem szakad meg az Üdvözítőben való hite, világért sem kapcsolja ki gondolkozásából; csupán az okfejtéseknek kezdetén függeszti fel, hogy a kinyilatkoztatás többi tartalma vezessen reá minket. Szinte azért nem említi következtetéseinek kiindulásakor Krisztust, hogy ezzel teret biztosítson számára, hogy megbizonyíthassa magát nekünk. Gondolataival körüljárja Krisztus titkát, hogv az valóban megelevenülhessen. Az éppen „a Krisztus nélkül 88 ) de incarnatione tantum dei et de iis, quae de illo assumpto nomine credimus, quaestio est. I, 10. Sch. 17, 40. ponamus ergo dei incarnationem et, quae de illo dicimus nomine, numquam fuisse. ib. Sch 17, 41,