Urbán Ernő: Krisztus keresztje. Budapest–Sopron 1941.
jelentést és jelentőséget kapott. Némi módszerbeli tisztázatlanságot Barth Károly is elismer a Monologionban. Ennek ellenére úgy látja, hogy itt is határozottan érvényesül Anselmus theológiai eljárása, a credo ut intelligam. 82 ) Az első hat fejezetben a világban előforduló viszonylagos jó, nagy és létező dolgok fogalmától emelkedik fel (conicere) a „legfőbb lényéhez". Ez maga a jóság, a nagyság és az igazán létező. Gondolatfűzése emlékeztet kissé Aquinoi , Tamáséra és ezért tévesen Isten létének a világ dolgaiból való (kozmológiai) bizonyítékának tekintették. Holott az anselmusi következtetésnek az a sarkpontja, amelyen érvényessége, de igazi megértése is megfordul, hogy okfejtése nyitva hagyja a döntő kérdést. Azt nem lehet a gondolkozással eldönteni, hogy vájjon valóság-e az a „legfőbb lény", aminek fogalmát kikövetkeztettük. 83 ) Anselmus nem Isten létezését akarja bizonyítani, hanem csodálatos lényét, létének minden mástól gyökeresen különböző módját akarja megvilágosítani. Minden, ami van, tőle és általa van. 32 ) Barth K. i. m. 56. 1. Az kétségtelen, hogy van különbség a Monologion és a Proslogion között, nemcsak szellemében, de módszerében is. De nincsen olyan ellentét, mintha az előző filozófiai, vagy legalább is a természetes értelmi megismerésre támaszkodó theológiai munka lenne, szemben a „Párbeszéd" theológiai jellegével. Barth nyomós érve az, hogy nincsen törés Aselmus gondolkozásában. Csak arról lehet szó, hogy eleinte tapogatódzik, keresi a megfelelő eljárást, később pedig rátalál arra és öntudatosan, körültekintően él vele. A skolasztikus és némely szabadelvű magyarázók a Monologion félreérthető helyeit az „iskolás tudomány" alapján értelmezik; ebből szeretnék ezután érteni és magyarázni az angol prímás későbbi gondolatait is. Helyesen mutat rá Barth ezzel szemben, hogy csak az idősebb Anselmus kikristályosodott, leegyszerűsödött módszere világosíthatja meg kezdeti próbálkozásait. Különben legelső irataiban is lépten-nyomon olyan kijelentésekre akadunk, amelyek nyíltan arra vallanak, hogy elejétől fogva a hivő megismerés kidolgozása igazgatta. Határozottan elutasítja a hit tárgyait tiszteletben nem tartó és azokat figyelmén kívül hagyó spekulációit (Monol. 64. cap.). Tudja azt, hogy Isten-megismerésünk sohasem teljes (65. cap.). Kifejezetten hivatkozik a hitvallásra, mint gondolkozása alapjára és feltételére (76. cap.). Egyetlen hely van, ami félreértésre adhatna okot. Az első fejezetben azt mondja, hogy a tudatlanok és hitetlenek számára akarja bizonyítani tételeit. Ennek értelmezésére azonban később részlesebben kitérünk. 83) sive sit in re aliquid huius modi? Contra Gaunilonem 8. cap.
