Scholtz Ödön: Az evangélikus misszióügy fejlődése Magyarországon kezdettől fogva az Országos Misszióegyesület megalapításáig. Budapest 1940.
XVI. Fejezet
Jenő által végzett lutheri oltári szolgálat után Löiv Fülöp locsmándi lelkész intézett nagyhatású missziói prédikációt a nagytemplomot színültig megtöltő hívek seregéhez. Itt az egyházi vegyeskar adott elő szép karéneket. A beszedett offertóriumok 161.49 koronát jövedelmeztek az egyesületnek. Este 7 órakor a líceum tornatermében folyt le a tulajdonképeni missziói ünnep. A tágas csarnokot a szó szoros értelmében »szorongásig« megtöltötték a hívek. Ott volt a pozsonyi gyülekezet apraja-nagyja, a vidékről számos lelkész, felügyelő, tanító és gyülekezeti tag. Különösen jóleső érzést váltott ki a résztvevők testvéri "közösségében, hogy Hollerung Károly modori esperes-lelkész és Brand Vilma igazgatónő vezetésével a modori evangélikus felső leányiskola összes növendékei is eljöttek az ünnepre. Az egyházi énekkar Mozart: »Szárnyain az áhítatnak« kezdetű vegyeskarával nyitotta meg a tárgysorozatot, mir« lie. Schmidt Károly Jenő intézett magyar majd német nyelven nagyhatású megnyitó beszédet a közönséghez. TJjházy Barna theol. akad. hallgató Sántha Károly »Apostol« című költeményét adta elő, Sckoltz Ödön egyházi elnök pedig »Miszszióegyesületünk feladatairól« tartott felolvasást. Utána ismét a vegyeskar énekelte Erkel: »Ein geistlich Abendlied« című megható esti énekét. — A Lipcsei Misszió Weishaupt Márton missziói felügyelővel kénviseltette magát úgy az alakuló gyűlésen, mint a missziói 'ünnepen. A kiváló férfiú most építő előadás keretében vetített képekben mutatta be és ismertette az általa képviselt misszió keletafrikai munkamezejét. — A záró imát Morgenthaler Ferenc újpázuai (Szlavóniai) lelkész tartotta, a vegyeskar pedig Beichardt: »Bleibe bei uns« című énekével zárta be a kezdettől fogva mindvégig magas színvonalú ünnepet. Isten iránti mély hálával s azon fohásszal, vajha az Úr továbbra is megáldaná az országa terjesztése érdekében létesített Misszióegyesület munkáját, zárult be az alakuló közgyűlés és ünnep. Nálunk talán ez volt az első eset, hogry 'áz ünnepet nem Követte ú. n. társasvacsora, amivel a rendezők azt is meg akarták mutatni, hoe:.van kell a keresztyén egyházi ünnepeket minden világi külsőségtől mentesen megtartani. XVI. Az alapító közgyűlésről és országos missziói ünnepről »Emléklapok« jelentek meg, mely füzet az összes tartott prédikációkat, szavalatot s előadásokat tartalmazza, a megválasztott elnökség pedig lelkes felhívásban fordult a hívekhez, 31