Szilády Jenő: A magyarországi tót protestáns egyházi irodalom 1517-1711. Budapest 1939.

XVII. SZÁZAD. - 2. A XVII. sz. tót evangélikus egyházi énekköltészete

szintén kétnyelvű írónk, 1873-ban Toldytól kért véle­ményt a Matica Slovenska által kiadott tót versek, il­letőleg Beniczky tót költői voltának tárgyában. Beniczky ugyanis magyar ritmusait szószerint egyező szöveggel tótul is megírta, s ezt adta ki a Matica. Toldy véleménye a következő volt: »Könyvet Beniczky maga Magyar Rythmusok-nak nevezi, kiadója Barak István kanonok pedig Beniczky magyar verseinek kiadója gyanánt tűnteti fel magát. Egyébként szolgálhatok a »Kalauz«-nak egy­korú tót fordításával, kéziratban az egyetemi könyv­tárban. « 2i A vita ugyanis akörül forgott, hogy a magyar szöveg vot-e meg hamarább, vagy a tót? Itt ugyanazzal az esettel találkozunk, mint Rimaynál: valóban magyar ritmusokat ír, tehát a magyar irodalmat gazdagítja, de mert éppen kétnyelvű író, tótul is versel és éppen olyan jól, mint magyarul. Annyi tény, hogy a Matica által kiadott tót versek azonosak a magyar ver­sekkel, de ez még nem dönti el azt a kérdést, melyik nyelven írta meg először. A XVII. század vallási elmé* lyülést kereső elméi istenes énekeket írnak, ámde nemcsak magyarul, hanem tótul is. Beánk nézve tehát mellékes az, hogy magyarból fordított versek-e Beniczky tót istenes énekei, vagy tót eredetűek. Csupán annyi lényeges, hogy mindkét nyelven jól verselt. Toldy szerint az a körülmény, hogy a tót verselés talán ügyesebb, mint a magyar — ahogy azt a versek kiadója, Sasinek Fe­renc állítja —, nem dönti el az eredetiség kérdését. Ezt a megállapítást mi is elfogadjuk és hozzátesszük, hogy amiképen Rimayban kétnyelvű költőt látunk, úgy Be­niczky verseit is ebből a szempontból kell megítélni. A párhuzam a kettő között még abban is jelentkezik, hogy nevét néha Beniczky is tótosan írja, pl. az 1670. évi kiadásban Benyeczki-nék* 5 2i Gáspár Imre ezt részletesen leírja: Vasárnapi újság 1873. évf. 538. 25 RMK. I. 1099. A kétnyelvűség gyönyörű példáját látjuk abban is, hogy a horvát Zrinskiből magyarul verselő Zrínyi lett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom