Szilády Jenő: A magyarországi tót protestáns egyházi irodalom 1517-1711. Budapest 1939.

XVI. SZÁZAD. - 1. Az irodalom nyelve

Ä XVI. SZAZAD. I. FEJEZET. Az irodalom nyelve. A tótok a szlávság néprajzi központja, nyelvük pedig kicsiben az összes szláv nyelvek képe. Sokféle nyelvjárásra szóródva megint három egységbe olvad össze: 1. nyugati vagy cseh-szlovák dialektusba (Nyitra-, Pozsony- és déli Trencsén megyékben), 2. északkeleti vagy lengyel-tót dialektusba (Sáros-, Szepes-, Abauj-, Zemplén- és Gömör megyékben), 3. közép-, vagy tiszta szlovák dialektusba (Túróc-, Liptó-, déli Árva-, felső Trencsén-, Zólyom-, Bars- és Nógrád megyékben).

1 A világ közvéleménye mintegy 50 év óta úgy tudja, — ámde hamisan — hogy a tót nyelv csak tájszólása a csehnek. Még a legnagyobb szlavisták (Jagic, Miklosichy sem vettek tudomást a kettő közötti nagy különbségről. A szlavisták ugyanis csak azt a tót nyelvet ismerték, amely könyvekben került szemük elé, de egyetlenegy sem vette azt a fáradságot, hogy a tót nép közé ment volna, a tót nyelv megismerésére. A mai irodalmi tót nyelv viszont a XIX. század közepén kezdett erősen fejlődni, s emellett irányitói túlon-túl kerültek cseh nyelvészek hatása alá. Hiába próbálta meg a katolikus Bernolák Antal 1790 óta a nép nyelvét tenni irodalmivá, hiába 1844-ben az evangélikus Stúr Lajos: a szépen induló kezdet belefúlt a Bach-korszakban uralomrajutó cseh irodalmárok elfojtó áradatába. 1 J. Vlcek: i. m. 1. és kk. 11