Schulek Tibor: Bornemisza Péter 1535–1584. A XVI. századi magyar művelődés és lelkiség történetéből. Sopron–Budapest–Győr 1939. (A Keresztyén Igazság könyvtára)
I I . R É S Z . - IX. SUMMA.
gatott históriák, vígasztalásért hozzáfordultak panaszkodása vigyorgó ördögök és csábító szirénekként bukkannak fel tudatalatti világából. Luther a tentatartót vágta a kísértő fejéhez, — Bornemisza az írott szó emberfeletti erejében bízó XVI. századi lélekkel, halálos elszántsággal tollát szúrja belé. Világosságra hozni a sötétség fejedelmének sötét cselekedeteit, hogy az Ige fényében megsemmisüljön gonosz ereje: ez volt sajátságos írásának célja, s ebben hitt még akkor is, amikor nemcsak ellenségeit, hanem munkatársait és pártfogóit is maga ellen ingerelte vele. Castis omnia casta; — ő pedig tiszta, szent szándékkal írta, imádkozva és könnyek között, — hogyan vonhatta volna ezt vissza? Inkább vállalta a bujdosást apró gyermekeivel, fagyosesős ítéletes időben. Az éppen akkortájt Németország-szerte elburjánzó ördögirodalom jámbor prédikátor szerzőit és élelmes könyvkiadóit nem éri e miatt különösebb gáncs; Bornemiszának azonban eszébe sem jut, hogy e külföldi példákkal és inspirációkkal mentegetődzzék, annyira személyes megnyilatkozásának tekinti a Kísérteteket. Hogy írása hatásának megítélésében tévedett, azon nincs mit szépíteni: tévedése is személyiségének egyik nagy megnyilatkozása. Scripsit et salvavit animam suam. Külseje. A Bornemisza munkásságába és személyiségébe elmélyülő kései utód szeretné szemével is látni, hogy milyen is lehetett a külseje e rendkívüli embernek, akinek belsejét írásai olyan szemléletesen tükrözik. Sajnos, egyetlen kép sem maradt fenn róla. Az örök harcban, emésztő munkában, e világ közeli elmúlása tudatában élő emberről nem is valószínű, hogy emlékezetük halhatatlanságára vágyó humanisták módjára képírónak, rézmetszőnek modelt ült volna. A prédikációkba szúrt önmagára vonatkozó közlései is mindig csak a személyes bizonyságtevés és ígehirdetési illusztráció célját szolgálják s nem azért történtek, hogy a kései életrajzírónak dolgát könnyítsék. (Már pl. Szenczi Molnár Albert telítve van munkássága közhasznú voltának tudatával s féltékeny gonddal őrizte a működése méltatásához szükséges adatokat, biztosan számítva az utókor elismerésére. 1 — Maradt is róla két szép autentikus metszet.) A dolgok természete hozta magával, hogy az a két egyedüli célzás, amit Bornemisza külsejére vonatkozóan bírunk, mindkettő ellenfeleinek gúnyos megjegyzéseiben maradt ránk, bár az egyiket maga Bornemisza őrizte meg. 1 Dézsi L.: Szenczi Molnár Albert naplója, levelezése és irományai Budapest, 1898. Előszó.
