Schulek Tibor: Bornemisza Péter 1535–1584. A XVI. századi magyar művelődés és lelkiség történetéből. Sopron–Budapest–Győr 1939. (A Keresztyén Igazság könyvtára)
I I . R É S Z . - VIII. IGEHIRDETŐ.
Ördögirodalom. Egészen különleges vizsgálatot igényelnek Bornemiszának számos ördöghistóriái. Tudnunk kell, hogy a XVI. század második felében Németországban az ördögirodalomnak sajátságos elburjánzásával találkozunk. Friedrich Máté sziléziai lelkésznek 1551-ben megjelent könyve óta: Wider den Saufteufel, végeláthatatlan sora következik a különféle szakmákban tevékenykedő ördögökről szóló jámbor könyveknek. (Musculus András: Vom ... pludrichten Hosenteufel ... 1555, Fluchteufel 1556, Wider den Eheteufel 1556, Spangenberg Cyriacus: Jagdteufel 1560, Die bösen Sieben ins Teufels Karnöffeispiel 1562 stb.) Ezek a hatvanas években minden képzeletet felülmúlóan elárasztják a német könyvpiacot. — Egy élelmes kiadócég, a Majna-Frankfurt-i Feyerabendék azután tarka csokorba szedik e sajátságos virágokat és 1569-ben Theatrum Diabolorum címen kiadják hatalmas fóliókötetben mindazt, ami e vonatkozásban kezük ügyébe esett. — Az izgató címnek nagy a vonzása. Hat évre rá újabb, bővített kiadást bocsátanak közre s 1587/88-ban két fóliókötetre dagasztva harmadszor is megjelentetik. Meg kell azonban állapítanunk, hogy ezeknek a könyveknek alig lehet kapcsolatuk Bornemisza Kísérteteivel. — Az itt szereplő varázsló, uzsorás, zsugori, irigység-, hízelgő, hazudozó, aggódó, melankóliás, ivó, játék-, tánc-, nadrág-, házasság-, parázna, szent, bölcs, tudós, udvari, vadászó, pereskedő, esküdöző, koldus-, dögvész-ördög stb., stb. 1 inkább csak szimbolikus megszemélyesítése bűnöknek, hatásos tanítási módszer, amelyben maguk a kegyes szerzők is csak igen átvitt értelemben hisznek, de a kor igényét elégítve ki, írói hírnevet vele olcsón és örömmel aratnak. Bornemisza ördögének lényegében semmi köze ezekhez a didaktikus képzelményekhez. Neki az élet sötétségének világbírói ellen van élet-halál harca. Számára a Sátán személyes Elő veszik ki a Georgius Maior Postilláját, ki valami egyebet, toldoznak, foldoznak rajta, hol el vesznek keveset benne, (nem azt, ami gonoszb, hanem ami tűrhetőbb volna,) hol hozzá tesznek, (olyat, ami nyakasb tévelygés annál, a mi az előtt ott volt,) azt költik oztán, hogy mindenestül fogva övék, az ű neve alatt adják ki és úgy fitogtatják bölcseségeket. (Telegdi P. I. Előszó 7. lap.) — A célzás, úgylátszik, a korabeli prédikáló gyakorlatra, nem pedig Bornemisza Postilláira vonatkozik, mert az egybevetés semmiféle közösséget nem mutatott az azonos textuson kívül. 1 Max Osborn: Die Teufellitteratur des XVI. Jahrhunderts. Berlin 1893.
