Schulek Tibor: Bornemisza Péter 1535–1584. A XVI. századi magyar művelődés és lelkiség történetéből. Sopron–Budapest–Győr 1939. (A Keresztyén Igazság könyvtára)
I I . R É S Z . - VIII. IGEHIRDETŐ.
adják az ő adó jókat, szovát neki fogadván és dicsérvén őtet hozzánk való sok jó voltától. Kinek virrasztói és strázsa álló vitézi mind ez világon lakozó császárok, királyok, hercegek, urak, nemesek, ispánok, bírák és polgárok. Kiknek kezekbe azért adta a tőrt, hogy oltalmazzák a Törvényt és az Evangéliomot: hirdessék az ő szent Igéjét és meg büntessék a gonoszságban élőket. Ellenek álljanak az ellenségnek, kik a Krisztus táborára ütnének, kik a Krisztus igéjét és országát akarnák rontani. Kinek ellensége a bűn és az ördög, az halál, a pokol, a kárhozat és az ördögnek minden hóhári, szolgái és tiszttartói, ez világnak undokságában heverő fiai, bálványozol, Isten Igéjének csúfolói és rontói. De mind ezeket nagy hatalmas képpen meg rontja az ő vas vesszőjével. Kinek noha mostani szemvei nem láthatjuk dicsőségét, mert el rejtötte az ő nagy alázatossága miatt, azért, hogy ne hasonlétanók őtet ezvilági, porrá lejendő fejedelmekhez. De majd nem sok idő múlva ki jelenti magát és akkor szinyről színyre meg látjuk őtet, és meg esmérjük, hogy csak ő volt uraknak Ura, királyoknak Királya és császároknak Császára. (P. I.) Hasonlatai ugyancsak pompásak: A világ hívságát a páván szemlélteti: Látni nem akarja, sem érteni, sem hallani nem akarja, hogy ily undok és utálatos. Az ő maga undokságát, mint a páva varas lábát nem akarja nézni, hanem csak fényes sátoros tollát rázza és azba forgolódik, magát fitogtatván, mást amiatt meg utálván... (P.V. 2161.) — De jaj, méznél édesbnek tetszik, midőn ki fakaszthatjuk, amit hallunk másról. — Mint mikor egy lúd el kezdi a gágogást és az többmind utána riaszkodnak. (P. V. F 3 , G.) Ha ez világ köles avagy mák szemmel tetézve volna mind az égiglen és egy cinege bárcsak egy-egy szemet ennék benne mindennap, avagy egy esztendőbe, mégis valaha reménlhetnék, hogy el fogynak, noha azis egy níhány száz ezer esztendőbe telnék. De sem az pokol tüzének, sem az mennyország örömének soha nem leszen vége mind örökkéis. (P. V. 680 1 ) Az emberi test rest és kényes. Sok kevély maga hányó és nagy bátorságban heverő hazudozván ígér magának nagy hitet addig, míg nem jutott az harcra. Ha kedig reá kél, ottan le Uppen, mint az tyúkfi az kánya előtt. (Fol. P. CHIb 1.) Akármely kicsiny rend legyenis, szőcs, szabó, varga, kocsis, lovász, pásztor és akármi egyébis, nem lehet nálok nélkül senki, csak egyis, — sem király, sem nemes, sem paraszt. Azért, mint az tyúk kodácsolását el szenvedjük az tojásért, és feleségünk nehézségét az ő sok hasznáért, így egymástis el tűrjük az közönséges társaságért, hogy bennünket öszveláncozott Isten és mindnyájan szűkölködünk egymás nélkül, mint az
