Raffay Sándor: Életformáló erő. Budapest 1937.

dása. Ezt mi is már gyakran tapasztaltuk. Amikor a mohácsi vész után az Isten jóságából kifolyólag eljutott hozzánk a Krisztus evangéliuma, új jövendők útjára térült ez a nemzet. Akkor már a pusztulás örvényének a szélén járt. Testben összetörve, lélekben meghasonúlva, reménytelenül, vezértelenül, a multat elveszítve, jelenét siratva, jövendőjében sem remélve állt a sírja szélén. A hatalom birtokosai szívtelenek voltak és önzők. A hatalomból kirekesztettek fásultak. Az egész nemzet pedig a halállal sem törődve, csüggedten nézett elmúlása elé. Akkor adta ajándékul ennek a nemzetnek Isten a reformációban laiz evangéliumot. És ez az evangélium új nemzedéket nevelt. Üj nemzedéket hozott, amely tudott hinni, bízni és remélni. Új nemzedéket teremtett, amely élni akart, nem azért csupán csak, hogy éljen, hanem aizért, hogy önmagának és nemzetének boldogabb és szebb jövendőt fundáljon. Egy olyan nemzedék jött, mely a csapások alatt is meg tudott állni, mely romlásban is tiszta maradt, mely erkölcsével, összetartásával, testvérszeretetével és összesimulásával kitartóan munkálni tudta a boldogabb jövendőt. Bizony mondom, hogy ha a mohácsi vész után Isten ennek a nemzetnek nem adja ajándékul az evangéliumot, ma már ez a nemzet a multaké volna. Bizony mondom, hogy ha ma is nem volna meg a reformációban ez az életformáló erő, amely azóta is él a nemzedékekben, ez a nemzet » mai megpróbáltatásokat se bírná kiállni. 10