Sólyom Jenő: Luther és Magyarország. A reformátor kapcsolata hazánkkal haláláig. Budapest 1933. (A Luther Társaság kiadványai. Új sorozat XII. Luther-tanulmányok II.)
IV. A TÖRÖK-KÉRDÉS.
át szenvedtek a római legátusoktól, akik a török elleni háborúra búcsúkkal, engedményekkel annyi pénzt és vagyont nyeltek el. De a búcsúkkal a léleknek is kárt okoztak. így jut el Luther ahhoz, hogy a törököt összehasonlítsa Rómával, „így adott nekünk Isten gonoszságunk büntetéséül Rómából kegyetlenebb, vérengzőbb, telhetetlenebb törököket, mint azok valaha is lehetnek, azonfelül ezek a rosszabb törökök minket, eszteleneket szemfényvesztéseikkel a jobb törökök ellen izgatnak, csak azért, hogy e közben mindenünket elkobozzák a török háború ürügyével." 24 ) Mégsem ismerjük meg Isten kezét, hogy ő sujt minket testben és lélekben ezekkel a rómaiakkal, a legtörökebb törökökkel. Akháb királyt négyszáz próféta buzdította harcra Rámóth-Gileád ellen; mind kedvezőt jósoltak neki. Most még négyszáznál is több a prófétája Bálnak. „Talán miként Mikeás, aki szintén gyűlöletes volt, mivel csak rosszat prófétált, mondom én is az én Akhábomnak: ,Rajta, harcoljatok a török ellen, hogy ellenszegüljetek az Isten veszszejének és elessetek', amiként az el is esett." 2B ) Helyesebb tehát, hogyha imádsággal és egész életünk megváltoztatásával kiengeszteljük az Istent. Véget kell vetni minden önkénynek, csalásnak, lélekrontásnak. Rendre kell tanítani a római pápát. De ezt más nem végezheti, csak a Krisztus, amikor eljő dicsőségben. „Akinek van füle a hallásra, hallja és a török-háborútól tartózkodjék, amíg a pápa neve az ég alatt él." 26 ) E felfogást ismét az jellemzi, hogy Luther a török veszedelmet Isten büntetésének ítéli, és ehhez képest az első kötelességnek azt tartja, hogy Istent gonoszságunk elhagyásával kiengeszteljük. Az új gondolat itt csak az, hogy a töröknél még súlyosabb büntetésnek ítéli a rómaiaktól szenvedett testi (vagyonbeli) és lelki csapást. Ahhoz, hogy Istent kiengeszteljük, az is hozzátartozik, hogy a császár és a fejedelmek határt szabjanak a római pápaság kényuraságának. Most sem mondja, hogy a török ellen egyáltalában nem szabad harcolni, de igenis hirdeti, hogy Istentől nem remélhetünk segítséget addig, amíg ki nem engeszteljük. 24 ) W 7, 14Í, 3: Sic in vindictam iniquitatis nostrae dedit nobiis d'eus e Roma truculentiores, cruentiores, insaturabiliores Turcas, quam Uli unquam fieri possunt, adhuc peiores hi Turci non insensatos praestigiis suis incitant adversus meliores Turcas, tantum, ut interim omnia nostra confiscentur sub titulo belli Turchici. 2r> ) W 7, 141, 12: Forte sicut Micheas, qui et ipse odiosus erat, quia non prophetabat nisi malum, dicam et ipse meo Achab 'Ite, praeliamini contra Turcas, ut resistatis virgae dei et oadatís', sicut et ille cecidit. 2e ) W 7, 141, 24: Qui habet aures audliendi, audiat et a Bello Turchico abstineat, donec Papae nomen sub caelo valet.