Jánossy Lajos: Az evangélikus liturgia megújhodása történeti és elvi alapon. Budapest 1932.
I. RÉSZ. A liturgia kialakulása és története - 7. §. Az oltári szentség tartalmi gazdagságának jelentősége a liturgia fejlődésére
39 A con/ífeor-imádságnak a liturgia bevezetésében való meghonosodása és az ősi xópie IXéirjaov fokozottabb használata szintén a reális communio megjelölésére szolgáló {loarrjpiov-jelleg erősödését bizonyítja az egyház liturgikus fejlődésében. 10 5) Az oltári szentség fiooTTjptov-tartalmának, a keresztyén sacramentalismusnak semmi mással nem pótolható vallásos jelentőségét nem homályosíthatja el az a nyilvánvaló ténymegállapítás sem, hogy éppen az oltári szentség igazi keresztyén {J-oatTÍptov-jellegének meghamisításaként született meg az a vallási materializmus, amely Isten üdvözítő kegyelmének titokzatos, imádásra méltó ajándékából már olyan korán emberi müvet igyekezett alakítani. 10 0) Egészséges keresztyénség csakis a magát értünk áldozó, szent testének és vérének szentségével titokzatos módon velünk, bennünk élő Űr Jézus Krisztusból élhet. G) K o t v « v í a. Az oltári szentség fJ-Dor^ptov-tartalmától már eredet szerint is elválaszthatatlan a testvérekkel való közösség, a xoivoma. A szó legmélyebb, keresztyén értelme szerint testvér számunkra az az ember, akivel együtt ugyanabból a testből és ugyanabból a vérből valók vagyunk, — akivel együtt ugyanabból a szent testből és ugyanabból a szent vérből élünk az Úr oltáránál. A keresztyén testvériség, az igazi xotvwvía az oltár zsámolyán térdelők közt, a p.oat7Íp'.&v - ból születik meg és belőle is nyeri állandó erejét. 10 7) Nem elszigetelten magukban álló egyének, hanem a 10 5) Az Úr szent vacsorája jn>cm']piov-tartalmának tudatossá levese honosítja meg és terjeszti el igen korán a szentség élvezése előtti bőjtölést is. A II. században (Tertullianus!) már igen elterjedt, csaknem általánosnak mondható a Krisztus teste és vére iránti tiszteletből eredő bőjtölés. 1 0°) A transsubstantiatio gondolata, amely a keresztyénség materializálódásának kétségtelenül egyik legjelentősebb mozzanatát képezi, már feltalálható a IV. század vallásosságában (Ambrosius!). — Érdekes, hogy Augustinus, akire pedig egyébként méltán szoktak hivatkozni, a legspirituálisabb zwinglianismus táborából is és a legmateriálisabb romanismus köréből is, tárgyunk összefüggésében még a keresztyénevangélikus realizmus képviselőjének bizonyul: „Panis ille, quem videtis in allari, sanctificatus per verbum Dei: corpus est Christi". Sermo CCXXVII; Migne: PL. XXXIX : 1078. 10 7) Félreértések elkerülése végett megemlítjük, hogy az oltári szentség communío-tartalmának ezt a kettős vonatkozását csakis a könnyebb áttekintés kedvéért tárgyaljuk külön. A (Megváltó Jézus és a szentséget élvező ember közt realiter létrejövő egyesülést kifejező) Huorripiov és a (vele egyidejűleg ember és ember közt az Űr Jézuson át valósággal létrejövő közösséget kifejező) xoívcovía az ősi keresztyén kegyesség számára felbonthatatlan egységet jelent, — mi is csak analylikus módon jutunk a fenti megkülönböztetéshez. — V. ö. I. Korint. X : 16. és 17. v., ahol Pál apostol a Krisztussal való titokzatos (sacra-
